Kistemető: a megmentők és megújítók

2018. július 25. (szerda) 18:50 - Várkonyi Balázs

Több ezer négyszögölnyi falutörténet. Régmúltidéző kőoszlopok. Hitről mesélő keresztek. Fák őrizte csöndvilág. Ez a Kistemető.

Valamikor nem sok kellett, hogy a sírhalmokat munkagépek tegyék a földdel egyenlővé. Az ezredforduló táján ugyanis terv született egy kegyeleti park létrehozására, s ez azzal járt volna, hogy az ősi temetkezési hely a régi, érintetlen formájában egyszerűen eltűnik. A Pentele Baráti Kör aktivistái nem nyugodtak bele, hogy elődeik végső nyugalmát megzavarják, sírjaikat megbolygassák, elpusztítsák. Tiltakozó akciójuk megmentette a Kistemetőt.

Nem először fogtak össze az 1960 óta magára hagyott temetőért. Az évtizedek során a gazdátlanná lett sírok állapota leromlott, a növényzet teljesen elvadult. A Baráti Kör 1987-ben kezdeményezte, hogy a Városszépítő és Városvédő Egyesülettel közösen fogjanak hozzá a rendbetételhez. Más önkéntesek is csatlakoztak, és nagy munkával szinte megújították az öreg temetkezési helyet. Közben a város segítségével a méltóságos küllemű, de az idők során leromlott Szitányi-kápolnát is rendbe hozták, és éppen ma van az évfordulója, hogy a renoválás után felszentelték. 1992. július 25-én zajlott az emlékező szertartás, amelyen megköszönték az önkéntesek áldozatos munkáját, és felidézték a kápolna és a kegyhely történetét.

A XIX. század elején a pentelei birtokos nemesek a kúriáik közelében egy dombot jelöltek ki, ahol elhunyt hozzátartozóikat elhantolhatják. Később a község polgárai, majd földművesek is itt kerestek családjuk számára temetkezési helyet, és lassan egy egész temető alakult ki. Itt van a hajdani hírneves pentelei tudós, nemes Rosti Pál sírja is.

Az 1920-as években az érdemeiért a bécsi udvartól nemesi címet és Szitányi előnevet kapott Ullmann család Dunapentelén telepedett meg. 1859-ben püspöki ösztönzésre, keresztelkedési ajándékként Ullmann Vilmos építtette a romantikus stílusú kápolnát, a temető ékességét.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.