Másodfokú hőségriasztás!
július 30. hétfő éjfélig Fejér megye területén II. fokú hőségriasztásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Dunaújváros MJV Önkormányzata, a riasztásra való tekintettel, megteszi a szükséges intézkedéseket.
A polgármesteri hivatal valamennyi mosdóját az ügyfelek rendelkezésére bocsájtják, ahol műanyag poharakat helyezünk el, hogy a folyadék utánpótlás lehetősége is biztosított legyen.
A hőségriadó ideje alatt a hivat „A” épületében, a földszinti díszteremben folyamatosan működtetik a légkondicionálót, ezért ezt a hűvös tárgyalót valamennyi látogató - akár azok, akik az ügyintézés miatt érkeznek a hivatalba, akár a közelben sétálók – rövid felfrissülés céljából igénybe vehetik.
A II. fokú hőségriasztásra tekintettel a hétvégétől locsoló autó hűsíti a város útjait, tereit. A készültség időtartamának meghosszabbítása a középhőmérséklet alakulásának függvényében változhat.
A rovat további hírei: Közélet
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.