Szépül a stadion!

Molnár Emese - 2018. július 3. 17:06

Folytatják a labdarúgó stadion felújítását, a kivitelező konzorcium két hete kezdte a kivitelezési munkákat.

Az állami forrásból megvalósuló beruházás előkészületei után körülbelül két hete kezdték meg a kivitelezést. Baracsi Gyula építésvezető a helyszínen ismertette, hogy a projekt magába foglalja többek között a mintegy hatezer szék felújítását, a szurkolói szektorok lépcsőinek és közlekedőinek szélesítését. Mind a hazai, mind a vendég szurkolói részen felújítják a vizesblokkokat, és további kis épületeket alakítanak ki büfének és egészségügyi helyiségnek.

A VIP-szektori résznél egy új épületegységgel bővítik a stadiont, ahol kialakítanak öltözőket és mosdókat a játékosoknak, bíróknak, akadálymentes feljárást biztosító lifteket építenek, valamint a VIP-vendégek és a média számára is egy-egy helyiséget alakítanak ki. A tűzoltók vonulását segítve, a vendégszurkolói (Aldi felöli) résznél egy újabb kijáratot alakítanak ki, és a stadion körüli murvás utat körbe-végig aszfaltozni fogják egészen a Vasmű úti bejáróig (amelyet eddig a jégpályára érkező vendégek használtak elsősorban).

Képek forrása: Dráviczki Márton!

A rovat további hírei: Sport

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

2025. okt. 19.

Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.

Idegenben szerepel a DFC

Idegenben szerepel a DFC

2025. okt. 18.

A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

2025. okt. 18.

Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Kialakult a négyes döntő mezőnye

Kialakult a négyes döntő mezőnye

2025. okt. 17.

A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.