A szegedi sárkányhajó világbajnokság harmadik napján sem maradtak érem nélkül a Dragon Steel SE fiatal versenyzői.
A világbajnokság feléhez érkeztek a dragonosok a csütörtöki versenynap sikeres teljesítése után, s mivel ezúttal az időjárás is kedvezett a sárkányhajósoknak, így a futamok fennakadás nélkül, jó hangulatban zajlottak. A viadal harmadik versenynapján ismételten több alkalommal örülhettünk a magyar sikereknek. A korábbi napok pozitív mérlegét csütörtökön egy aranyéremmel, két ezüsttel és két bronzéremmel gazdagították a hazai legénységek, köztük a dunaújvárosi Dragon Steel is, melynek junior A vegyes csapata szerzett ezüstérmet úgy, hogy míg a többi egység tíz fővel vágott neki a futamoknak, addig a mieink egy versenyzővel kevesebben, kilencen ültek hajóba.
Kép forrása: Varga Zoltán
Bár a pénteki nap még a Maty-éri 500-as futamokról szól majd, fejben már a versenyzők és a szervezők is a szombati 2000 méteres versenyekre készülnek. Szervezési szempontból nem kis feladatot jelent majd a pénteki nap zárását követően a versenypálya átköltöztetése, hiszen az Olimpiai Központ után szombaton és vasárnap a belváros szívében a Tisza partról szurkolhatnak majd az érdeklődők a csapatoknak.
Magyar sikerek a VB első 500 m-es napján
Dunai Sárkányok VÁC senior A open, 500 m standard aranyérem
Dunai Sárkányok Vác senior B mixed 500 m small bronzérem
Dragon Aqua SE senior B mixed 500 m standard ezüstérem
Dragon Steel Junior A mixed, 500 m small ezüstérem
Körös Dragon SE Junior A mixed 500 m standard bronzérem
(Benedeczki-Varga Krisztina)

