Újra szúnyogirtás
Hat megyében irtják a szúnyogokat a héten - tájékoztatta az országos gyérítési programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Mukics Dániel közölte: a tervek szerint ezen a héten 241 településen, közöttük Budapest III., IV., XI., XIII., XVI., XVII., XXI., XXII., XXIII. kerületében, továbbá Baranya, Tolna, Zala, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében, összesen 56 ezer hektáron permetezik a vérszívókat.
Arra is emlékeztetett: a múlt héten a Duna felső szakaszán több területen biológiai lárvagyérítés volt, amely az esőzések miatt kialakult tenyészőhelyeket érintette. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szúnyoggyérítés során kis dózisú deltametrin hatóanyagú irtószert használnak, így az sem az emberekre, sem a melegvérű állatokra, sem pedig a növényekre nem jelent veszélyt. A hatóanyag a kijuttatás után néhány óra alatt lebomlik, tehát hosszan tartó környezeti hatásokkal sem kell számolni.
Emlékeztetett: a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés mintegy három hónapja tart, eddig 910 települést és 431 ezer hektárnyi területet érintett. A www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek. Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést - közölte Mukics Dániel.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Ismét jót futott a város! (galériával)
2025. máj. 31.
Parádés időben, remek hangulatban, igen komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi eseményt a Városháza téren szombaton délelőtt.
"A segítő szándék a legfontosabb tényező"
2025. máj. 30.
Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.
Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten
2025. máj. 30.
Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.
Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése
2025. máj. 30.
Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak.
Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén
2025. máj. 29.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.
Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége
2025. máj. 29.
Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.
Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten
2025. máj. 28.
A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.