A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint július 28-29. és augusztus 4-5. között a Budapest – Pusztaszabolcs – Dunaújváros vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, illetve Pusztaszabolcs – Dunaújváros állomások között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
Változik a menetrend
A rovat további hírei: Közélet
A kerítésre szükség van!
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti és ellenzéki képviselői is úgy vélik, a jelenlegi helyzetben szükség van a magyar határt védő kerítésre.
D+ Híradó - Vasvári hét, könyvtár
Elkezdődött a Vasvári hét, Könyves vasárnap a könyvtárban, itthon győztek a vízilabdások - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.
Pecsét István tanul, vállalkozást alapít, de legfőképpen jól van
Egy évvel ezelőtt mondták ki az orvosok, hogy Pecsét István meggyógyult, legyőzte a rákot. Az éves kontrollvizsgálat eredménye pedig megerősítette, hogy továbbra sincs daganatos sejt a szervezetében. A dunaújvárosi fiatalemberrel eme jó hír kapcsán beszélgettünk, és kérdeztük új feladatairól is.
Volner János megmutatta Soros György emberét a Jobbikban
Sneider Tamás, a Jobbik elnöke saját magát buktatta le azzal, hogy egy képen szerepel Teplán Istvánnal, a Soros György-féle CEU egyik alapítójával. Teplán a Gyöngyösi Márton által szervezett brüsszeli konferencián vett részt, majd a Jobbik kongresszusán is ott volt - írja az Origo.
Emelkedik a gázolaj ára
A Mol Nyrt. bruttó 8 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Szijjártó: a magyar kormány nem hátrál
A kormány egy lépést sem hátrál, minden erejével védi Magyarország biztonságát - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel, reagálva a francia kormány európai ügyekért felelős miniszterének nyilatkozatára.
D+ Híradó - Munkálatok, családi nap
Folyamatosan végzik a fák és bokrok metszését, idén is megrendezték a családi délutánt a Petőfiben - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

