A Szalki-sziget készen áll az Augusztálisra
Az Augusztális programjáról tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és Kiss András, a helyi Tourinform Iroda vezetője csütörtökön.
Cserna Gábor elmondta, hogy idén is a Szalki-szigeten rendezik meg az Augusztális rendezvénysorozatát. Kiemelte, hogy a sziget ebben az évben is számos nagyszabású programnak adott már otthont, gondoljunk csak a Rockmaratonra, a strandröplabda bajnokság helyi fordulójára, vagy éppen a múlt heti Cserkészdzsemborira, így az Augusztálisnak is kiváló „házigazdája” lesz. Itt jegyezte meg, hogy a jövő héten újabb, ezúttal ezer fős cserkészcsapat veszi majd birtokba a Szalki-szigetet. A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat idén tízmillió forinttal támogatta a rendezvényt és a programok kialakításánál fő szempont volt, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekes programot a sporton át a kultúráig. Mint mondta a mazsorettek idei programja elmarad, mert több csoport is jelezte akadályoztatottságát, de kiemelte, hogy jövőre ismét az ünnepi rendezvény része lesz ez a program.
Augusztus 18-án rendezik meg a Pentele városrész Szent István napi ünnepét. Kiss András megköszönte a polgármester és az önkormányzat támogatását. Elmondta, hogy a színpadi programok délelőtt tíz órakor kezdődnek. 11:30-kor lesz a polgármesteri köszöntő és az ünnepi kenyérszentelés és kenyérszegés. A koncertek délután két órától kezdődnek Barkóczi Gyula fellépésével. Az este sztárvendégei pedig Varga Miklós és a P.Mobil együttes lesz. Kiemelte, hogy idén az előző évekhez képest nagyobb volumenű és színesebb tűzijátékkal készülnek majd. Szokásosan az egykori Remix tetejéről lövik majd fel a tölteteket. Kérte a lakosság együttműködését a katasztrófavédelemmel és a polgárőrséggel, hogy senki nem sérüljön meg a tűzijáték ideje alatt. A rendezvény alatt a Sziget utcát lezárják, így aki csak teheti, tömegközlekedéssel menjen majd le az Augusztálisra. A 24-es busz menetrend szerint 19:15-kor indul fel a városba, ez lenne ugyan az utolsó, de ezt meghosszabbították, és 21:30-kor és 22:30-kor két-két járat viszi majd fel a közlekedőket a városba.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!









