Bandika a sámlin

2018. augusztus 19. (vasárnap) 12:57 - Várkonyi Balázs

Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.

A régmúltban ott sík lapály volt, s úgy szól a legenda, hogy 1896-ban a millenniumi ünnepségek előtt a vármegyék által küldött földből ott koronázódombot építettek. Ám ebből egy szó sem igaz. 1867-ben a koronázásra valóban emeltek egy dombot, de nem a ligetben, hanem a Lánchídnál, a későbbi Ferenc József téren. Akkoriban azon a városligeti ponton állt az ismert kávéház, a Kolegerszky kioszk, és a virágkiállítás-pavilon. Később a nemzetközi vásár épületeit húzták fel ott. Nem voltak azok se szépek, se egy ligetbe illők, s amikor a ’70-es évek elején fölöslegessé váltak, jöttek a nagy gépek. Bontottak. Helyükön aztán ’74-ben már egy domb állt. Nem éppen tiszta földből készült. A rideg valóság: a bontási törmeléket nem akarták messzire elhordani, emeltek hát a tégla- és betontörmelékből egy dombot, azt fedték némi földdel. Szánkódomb épült – ez volt az akció fedőneve. Telente a gyerekek tényleg örültek neki.

De hol van a címben ígért Bandika meg az ő sámlija? Mikor jön már végre? Hát most.

Fotó:Fortepan

Egy augusztusi este, 1983-ban. Átvágunk a Városliget fái között, mindenfelé emberek, ott, ahol máskor estidőben csak egymásra lelt fiatal párok andalognak, most nagy tömeg jön a Hermina út felől, a Dürer kert irányából is meg a Hősök teréről, és mindenki a szánkódombra tart. Igyekszünk, nehogy lekéssük a nagy eseményt. Ismerősökbe botlunk, együtt csörtetünk tovább, kisfiuk, Bandi hóna alatt sámli, az lesz az ülőalkalmatossága. Végre odaérünk. Épp időben, már hallani a kürtjelet, a távolból ütemes dobszó hangzik, a reflektorfények mögötti homályban először csak fejek tűnnek fel, aztán a jelmezes alakok fölérnek a domb gerincére, menetüket zászlósok nyitják, mögöttük sokaság, egy perc alatt benépesül a természet adta színtér. Bámulatos látvány. Bandika szájtátva néz. A kisfiú a hosszú előadáson feszülten figyel, végig éber, pedig jócskán benne vagyunk a sötét estében. Kaland ez számára. Majd egyszer, később mindent érteni fog, most még tán csak a hely szelleme az, ami megérinti, de István királyról nem sok tudása lehet. 

Jó néhány év után Bandika – jaj, nem, akkor már jó régen András volt, felnőtt, egyetemista –, szóval szembe jött az utcán, leültünk egy kávé mellé beszélgetni. Elmondta, jogtörténésznek készül, lelkesen mesélt addig általam nem nagyon ismert titkokról, hogy Szent István törvényei mennyiben voltak humánusabbak László király keménységéhez képest, hogy István miként tette lehetővé, hogy a szolga megválthassa magát a büntetés alól és így tovább. Kérdeztem az ifjút, emlékszik-e még arra az estére a városligeti szánkózó dombon, ami akkor lett Királydomb, azt válaszolta: hát hogyne, alighanem minden ott dől el, 1983. augusztus 18-án, két nappal Szent István ünnepe előtt.

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.