Elegük lett a németeknek a migránsok brutalitásaiból
Többezres tüntetések robbantak ki a kelet-németországi Chemnitzben, miután két migráns brutálisan, egyes hírek szerint 25 késszúrással halálra késelt egy német férfit - írja az Origo.
A német sajtó úgy viselkedik, mintha váratlan események történnének, de csak idő kérdése volt, hogy mikor robban az elhibázott német bevándorláspolitika okozta feszütség. Az elmúlt hónapokban egyre több súlyos bűncselekményt követtek el a migránsok az országban. Mostanra már teljesen világos, hogy a német hatóságok képtelenek kezelni a helyzetet.Időközben a német politikai térkép is radikálisan átalakul. Angela Merkel pártja mára a lélektani 30 százalék alá zuhant, baloldali koalíciós társa pedig szélsebesen halad a kispárti lét felé. A bevándorlásellenes erők hónapról hónapra erősödnek.
Be nem jelentett tüntetéshez és szabályos demonstrációkhoz, felháborodáshoz és tiltakozáshoz vezetett Németországban egy brutális gyilkosság, amelyet egy szíriai és egy iraki migráns követett el. Chemnitzbenvasárnap hajnalban leszúrtak egy 35 éves német férfit a belvárosban. Az áldozatot kórházba szállították, ahol belehalt sebesüléseibe. A két gyanúsítottat őrizetbe vették, majd letartóztatták. Arról, hogy mi előzte meg a brutális mészárlást, ellentmondásosak a hírek. Először arról volt szó, hogy a két migráns szexuálisan zaklatott egy nőt, majd az is szóba került, hogy egyszerűen ki akarták rabolni áldozatukat. Természetesen a rendőrség - mint minden migránsok által elkövetett bűncselekmény ügyében - ezúttal is titkolózik és ködösít.
Hatalmas tüntetés a migránserőszak ellen
A Tag24.de német hírportál úgy tudja, hogy a késelésben megsérült két másik ember, egy 33 és egy 38 éves férfi is. A legfrissebb hírek szerint a chemnitzi rendőrség összesen négy esetet vizsgál a történtekkel kapcsolatban, összesen ennyi bejelentés érkezett, ezek között két tettleges támadás, egy fenyegetés, valamint egy hatósági személy elleni erőszak.
Az eset óriási felháborodást váltott ki a szászországi településen. Vasárnap délután egy nagyjából 800 fős csoport felvonulást tartott Chemnitz központjában. Hétfőn már bő ötezer tüntető és jóval kevesebb ellentüntető gyűlt össze Chemnitz belvárosában. Jelentős számban vonultak fel rohamrendőrök, két vízágyút is a helyszínre irányítottak. Mindkét csoportból dobáltak petárdákkal és egyéb tárgyakkal, az ABC szerint hat ember megsérült, de a demonstrálók legnagyobb része békésen viselkedett.
A hét végén történt esettel kapcsolatban Angela Merkel kancellár is kifejtette a véleményét szóvivője útján. Steffen Seibert természetesen a tiltakozókat ítélte el, mert elfogadhatatlan, hogy bárki is "hajtóvadászatot folytat eltérő származású, eltérő kinézetű emberek ellen, vagy félelmet próbál terjeszteni". Egyben elítélte az önbíráskodást, amivel csak olajat öntött a tűzre, az emberek ugyanis éppen a rendőrség tehetetlensége miatt vonultak utcára.
A rovat további hírei: Közélet
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.