Felújítás, étkeztetés, téli rezsicsökkentés
A megvalósult fejlesztésekről és aktuális kérdésekről tartott sajtótájékoztató csütörtökön Cserna Gábor polgármester.
A sajtótájékoztató elején Cserna Gábor, mint a Fidesz helyi szervezetének vezetője, pár szóban reagált Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselő egy, az ATV Reggeli Start című műsorában mondott szavaira, amikor is a miniszterelnököt antiszemitának, a Fideszt pedig „nácinak” nevezte. Cserna Gábor visszautasította ezeket a szavakat, és ezúton emlékeztette Pintér Tamást a Jobbik korábbi ideológiájára és arra kérte, hogy gondolkodjon, mielőtt ilyen szélsőséges megnyilvánulásokat tesz, illetve várja a képviselő bocsánatkérését. Ezután beszámolt arról, hogy felújították az idősek otthonának Batsányi utcai telephelyét TOP-s forrásból, mintegy 205 millió forint értékben.
Kiemelte, hogy a teljes konyhatechnológia megújult, a nappali helyiségben lévő bútorokat kicserélték és a mellékhelyiségeket is korszerűsítették. Megemlítette, hogy ezzel párhuzamosan az Útkeresés Segítő Szolgálat épületének felújítása is zajlik és azt is, hogy az idősek otthona Magyar úti telephelyén is renoválások lesznek. Itt szigetelik az épületet, felújítják a tetőszerkezetet és a mellékhelyiségeket. Ehhez a témához kapcsolódóan kiemelte, hogy bővült a szociális étkeztetésre jogosultak köre. A 75 év feletti, állandó dunaújvárosi lakcímmel rendelkezők már igényelhetik a napi 405 forintos ebédet, ami levesből, főételből és desszertből áll, és valamennyi diéta követése lehetséges. A téli rezsicsökkentés kiegészítéséről elmondta, hogy az eltérő fűtőanyagot használók is jogosultak a korábbi rezsicsökkentésre (akik a tavalyiból kimaradtak): természetbeni juttatást kapnak majd, akik nem vezetékes gázzal vagy távhővel fűtenek. A támogatás mértékéről a kormány még nem döntött, de a pályázatokat szeptember 3-tól már le lehet adni a Polgármesteri Hivatalban egészen október 15-ig. A határidő jogvesztő, aki eddig nem nyújtja be az igényét, az később már nem teheti meg.
A rovat további hírei: Közélet
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.
Napelemes rendszerek a város szolgálatában
2025. szep. 24.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.
DSTV: még zöldebb arborétum
2025. szep. 24.
Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.









