Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 23. Emőke
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Közösségépítés a téren

Közélet
Béke városrész
Sztankovics László
városrészi nap
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. aug. 26., 08:36

Második alkalommal szerveznek városrészi napot a Március 15. téren szeptember 2-án.

Sztankovics László, a 8-as számú választókörzet képviselője elmondta, tavaly kezdeményezték Hingyi László képviselőtársával közösen a rendezvény megvalósulását. Mint mondta, szerettek volna kedveskedni a Béke városrész lakóinak egy olyan programmal, amelyen a család minden tagja, de legfőképpen a gyerekek ki tudnak kapcsolódni, jól érzik magukat, és erősíti a közösséget. Hozzátette, mindenképpen szeretnének hagyományt teremteni vele, éppen ezért, most ismét megrendezik a városrészi napot, a tanévkezdéshez igazítva. A színpadi programok 10 órakor kezdődnek, amelyen helyi tehetségek mutatkoznak be, köszöntőt mond Cserna Gábor polgármester, és fellép a Bojtorján is. A gyerekeket többek között játszóház, légvár, trambulin, arcfestés is várja.

A rovat további hírei: Közélet

Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

2025. dec. 23.

Jézus születését és első bemutatkozásait ünnepli a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösség. Nagyon készült a karitász közössége is az egyház egyik főünnepére.

DSTV: jótékonyság a Restiben

2025. dec. 23.

Az ünnepek közeledtével is gondolnak a nehezebb körülmények között élő emberekre városunkban, remek példával szolgál a DSTV összeállítása. A Resti Bisztróban öt család karácsonyát tették szebbé a legutóbbi jótékonysági akció alkalmával. Hangkép.

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

2025. dec. 22.

Az elmúlt négy hétvégén közösen készülődhettünk Dunaújvárosban – az Adventi Forgatag programjai sokakat vonzottak a Városháza térre. A mécsek jelképei kiegészítik egymást, egyúttal nyomatékot adnak a szeretet ünnepe legfontosabb üzeneteinek. 

DKIK: új titkár az iparkamaránál

2025. dec. 22.

Az idevágó interjú már megjárta hasábjainkat, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy Csikós Gábor koordinálja a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara munkáját. A szakember a titkári feladatok mellett terveiről is beszámolt. Hangkép.

"Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

2025. dec. 21.

Minden ajándék-igényt teljesített, ráadásul fontos pillérrel egészítette ki a Családok Átmeneti Otthona lakói javára szervezett gyűjtőakciót a DO/DSTV műhelye. A jótét célú közösségi kezdeményezés immár hatodszorra aratott fényes sikert, köszönet érte minden közreműködőnek!

DSTV: a véradókat köszöntötték

2025. dec. 21.

A beszámoló már megjárta hasábjainkat, most itt a DSTV összeállítása egy szép hagyomány folytatásáról. Ünnepélyes keretek között mondott köszönetet a jubiláló, valamint a kiemelkedő véradóknak a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi szervezete. Hangkép.

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

2025. dec. 20.

A napokban bizonyára feltűnhetett a 4-es választókörzetben élőknek, hogy az utcákat karácsonyfák díszítik – az ovisok és a lakók is díszítettek. A Batsányi úton is szépítettek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő