Nagy csaták a homokban
Idén is óriási sikert hozott a Szalki-szigeten megrendezett I. Szent István Kupa, melyen a szokásos csapatsportágak mellett különböző ügyességi versenyekben is megmérették magukat a résztvevők.
Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, városunk önkormányzata és a helyi Tourinform Iroda idén is megrendezte augusztus 20-án az I. Szent István Kupa küzdelmeit a Szalki-szigeten, ahol strandfociban, strandkézilabdában, valamint strandröplabdában mérették meg magukat a sportolni, versenyezni vágyók. A hivatalos program már vasárnap megkezdődött, ugyanis a röplabdázóknál összesen húsz páros nevezett a tornára, hogy végül két napon keresztülütötték a labdát a résztvevők. A strandkézilabdázóknál hat női, valamint négy férfi együttes, míg a strandfocistáknál nyolc gárda kapcsolódott be ma a programba, s vívott egymással nagy csatákat, kiváló időben, remek hangulatban.
A csapatsportágak mellett idén először darts, valamint ügyességi versenyek is várták a szigetre látogatókat. Dartsban több mint harmincan, míg az ügyességi versenyeken negyvenheten mérették meg magukat. Itt a legidősebb versenyző hetven, míg a legfiatalabb négy és fél éves volt, s a programban célba dobás, célba rúgás, rönkhajítás, dekázás, fejelés is szerepelt. A strandfocistáknál a miskolci Cservy STC szerezte meg az aranyérmet, a strandröplabdázóknál az Iván Bence-Iván Gergő páros örülhetett a végső sikernek, míg a strandkézilabdázók női mezőnyében a Bajnok elnevezésű együttes, a férfiaknál a DAC felnőtt csapata végzett az első helyen.
A nap végén érthetően elégedetten értékelt az Augusztális sportprogramjaiért felelős szervező, Petrás Gábor is: - Nagyon örülünk ennek a rendezvénynek, melyet először 2008-ban rendeztünk meg, így immáron ez a tizenegyedik I. Szent István Kupa, melyen a labdarúgók mellett a kézilabdázóknak és a röplabdázóknak is bőven kínálunk programot a homokos pályákon úgy, hogy közben nem zavarjuk a színpadi előadásokat. Szerencsére nagyon népszerűek a versenyeink, s idén először egy új sportot is bevontunk a programok közé méghozzá a dartsot, erre a versenyre idén több mint harminc játékos nevezett. A labdarúgóknál nyolc együttes nevezését tudtuk elfogadni, a strandkézilabdázóknál hat női és négy férfi csapat nevezett, míg a strandröplabdázóknál akkora volt a túljelentkezés, hogy már tegnap megkezdték a küzdelmeket, ez is mutatja azt, hogy mennyire népszerű a rendezvény, mellyel természetesen az volt a célunk, hogy az ünneplés mellett sportolásra, mozgásra biztassuk városunk lakóit.
Eredmények, és különdíjak
Strandfoci: 1. Cservy STC, 2. Csudarúgdalók, 3. Ügyetlenek
Különdíjak
Legjobb kapus: Rigó László (Csudarúgdalók)
Legjobb játékos: Rutai Balázs (Cservy STC)
Gólkirály: Ábel Péter (Cservy STC, 3 gól)
DLSZ+ díj: Cservenyák Ádám (Cservy STC csapatvezető)
Nap pillanata: Rutai Balázs (Cservy STC, a döntőben elért ollózós góljáért)
Strandkézilabda
Nők: 1. Bajnok, 2. DESZ-ÉPEK, 3. Rácalmás, 4. Fehérvár, 5. DKKA
Különdíjak
Legjobb kapus: Kapusné Berta Irén (Fehérvár)
Legjobb játékos: Szűcs Luca (DESZ-ÉPEK)
Férfiak: 1. DAC felnőtt, 2. Sárbogárd, 3. DUE, 4. DAC junior
Különdíjak
Legjobb kapus: Szabó Máté (DAC junior)
Legjobb játékos: Májer Martin (DUE)
Strandröplabda: 1. Iván Bence-Iván Gergő, 2. Hatvany Zsolt-Csizmadia Tamás, 3. Hevér Zsolt-Tumpek Ádám, 4. Tomanóczy Tibor-Kövessy Balázs.
A rovat további hírei: Sport
Nem adott esélyt ellenfelének a DFVE
2025. feb. 08.
Szenzációs játékot nyújtva aratott 16-3-as győzelmet a BVSC elleni hazai rangadón a DFVE női vízilabda csapata a női OB I szombati fordulójában.
Remek játék, szép siker
2025. feb. 08.
Helyzetet is alig engedett vetélytársának a Dunaújváros Futsal együttese, mely magabiztos, négygólos győzelemmel zárta az Airnergy FC elleni péntek esti rangadót.
Tisztes helytállás a cél
2025. feb. 07.
A tabellán második MÁV Előre vendégeként folytatja az Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton este hét órától.
Hazai rangadó vár a DFVE csapatára
2025. feb. 07.
A tabellán negyedik BVSC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután öt órától.
Itthon térnének vissza a győzelem útjára
2025. feb. 07.
A játék minden elemében javulnia kell a dunaújvárosi futsalosoknak ahhoz, hogy péntek esti rangadójuk után elégedetten jöhessenek le a rácalmási pályáról.
DSTV: emlékverseny az Arany iskolában
2025. feb. 06.
Remek hangulatú viadallal emlékezett meg a sportág helyi legendájáról a DKSE birkózó szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén. Hangkép.
Mindenki a helyén
2025. feb. 06.
Pörgős edzéssel zárta felkészülését Sosnowiecben a magyar jégkorong válogatott, amely csütörtök délután Szlovénia ellen kezdi a négycsapatos tornát.