Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat) 13:32 - Várkonyi Balázs

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.

Évszázados fát tört ketté, lombkoronáját messzire repítette, istállófedelet bontott, a tető egyik sarkán vágott be a szél, a másikon kibújt, megrogyasztva az egész szerkezetet. Aztán folytatta tovább pusztító táncát, célba vette a lakóépületet is, addig nem csitult, míg annak tetőzetét is módszeresen le nem tarolta.

Áll a fiatalasszony a tanyaudvarban, zsebkendőjével a szemét törölgeti, néz férjurára tanácstalanul, kétségbeesetten: mi lesz eztán, egyikük se tudja. Életük munkája lett oda percek alatt. A jószág, mondja Margitka, az legalább megmaradt, Istennek hála. Férje még reggel kaszálni ment, ő meg, gondolva arra, hogy ha bármi jön, a megijedt birkákkal egyedül nem boldogul, hát a hodályban marasztalta az állatsereget. Ezer szerencse! Ha az is odavész, mehetnének világgá.

Fotó: Fortepan

A hőségnapok végéig, a teljes kapitulálásáig még újabb viharok várhatók – ezt hallották a rádióban, és ők félni kezdtek, hátha arra is szemet vet majd a pusztító szél, ami még megmaradt, pedig az állatok már így se bírják ki az őszt meg a telet a széttépett tetejű hodályban. Ahogy ők se maradhatnak a tetejét vesztett vályogházban, annak egy kiadós zápor a végzetet jelenti. Egy hivatali ember, akitől tanácsot kértek, azt mondta nekik: ha nincs pénzük, csak ott eszkábálják össze valahogy a tetőt, ahol alszanak, a többivel ne törődjenek. Bölcs tanács – gondolták, és főleg nagyon emberi…

A szemlélődő tekintete most távolabbra téved, meghökkentő a kép: egy birka egyes egyedül vág át a kisebb dombon. Nem tudni, honnét hová tart. Biztosan elcsatangolt, leszakadt a nyájtól, s most igyekszik haza keveredni. Sikerül-e neki? És sikerül-e Margiték családjának a talpra állás? Itt tart gondoltban, amikor újabb váratlan dologra figyel: a magányos birkával átellenben egy jármű sziluettje. Messziről autóduda töri meg a csendet, a hang mögött ott egy furgon, kapaszkodik fölfelé, a házhoz, megszűnik a délelőtti mozdulatlanság. Fiúk hangja a kocsiból: „Győztünk, győztünk!” – kiabálják, de hogy miben győztek, az már sosem derül ki, kiszállnak, az egyikük kamaszos nevetéssel taszigálja társát, röhögcsél az is. Majd elcsöndesülnek, ha dolgozunk – mondja egy ötvenes férfi, láthatóan ő a főnök. A nagy majorból a gazda küldte őket, hogy fölmérjék, mit lehet tenni. Máskor neki segítettek, ő most visszasegít. Mérnek, számolnak, írnak – ács az egyikük, kőműves a másik, a kamaszok meg a segítők, nyári munkások. Délután kettőre itt vagyunk, mondja a főnök, és mennek, az anyagért. Jó végkifejlet!

Amúgy – a sors képtelen grimasza – csak egyetlen épületben nem tett kárt a vihar: a hajdani „K” őrs házában. Az volt a tanyát járó rendőrök és ávósok pihenője…

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.