Példamutató családi és közösségi munkájáért kiérdemelte a Pro Pentele díjat, amelyet augusztus 18-án vehetett át a Magyar úti klubházban, a pentelei közösség államalapítási ünnepén. Mint mondta, amikor az átadási ünnepség előtt felhívták a hírrel, annyira meglepődött, hogy szinte szóhoz sem jutott. A díj apropóján ellátogattunk hozzá. Óvárosi otthonában fogadott bennünket. A ház szép, tiszta és takaros, a kert rendezett, nyoma sem látható, hogy éppen egy kisebb tatarozáson dolgoznak. Ez a gondoskodás és a felelősségtudat kísérte végig egész életében, amiről szerényen, és olykor elérzékenyülve mesélt Panni néni.

- Tősgyökeres dunapentelei vagyok, már az 1850-es években is éltek itt felmenőim. Jómagam 1934. árpilis 27-én születtem. A szüleim iparosok voltak, édesapám cipész-csizmadiamesterként dolgozott. Az első világháború végén hadifogságba vitték Szibériába, öt évig raboskodott ott, de szerencsére hazajött. Onnantól sajnos már nem tudott úgy dolgozni, ahogy korábban, és nagyon korán elvesztettem őt is és édesanyámat is.

Ekkor anyai nagynénjéhez került, abba a házba, ahol jelenleg is él. Panni néni az elemi iskola elvégzése után háztartásbeliként szorgoskodott, boltba járt, takarított, és megcsinált mindenféle munkát a ház körül. Az első munkahelyére 1950-ben került, a város építésén dolgozott, mérnökök mellett segédkezett. Itt ismerkedett meg férjével, aki Hajdudorogról érkezett az új élet reményében az épülő városba. 1951-ben össze is házasodtak, rá egy évre megszületett első fiuk, majd 1954-ben a második fiú gyermekük.

- 1956-ban kezdtem dolgozni a mai volántársaságnál, akkoriban Autóközlekedési Vállalatnak hívták. Harminchárom évig dolgoztam itt, adminisztratív munkakörben. Mivel az általános iskolai végzettség kevés volt, ezért tanultam a munka mellett. 1969-ben érettségiztem közgazdasági technikumi ipari tagozaton, Budapesten műszaki tiszti és felsőfokú energetikus képesítést szereztem. Üzemanyagelőadóként és energetikai csoportvezetőként dolgoztam egészen a nyugdíjazásomig. Ekkor a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium által, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt adományozta nekem - mondta Panni néni.

Nem volt egyszerű összeegyeztetni a munkát, a tanulást, a gyereknevelést és az idős rokonok ápolását, gondozását, de mindig is a harmóniára törekedtek, szeretetben teltek a mindennapok. Szórakozásra is jutott azért idő, szívesen jártak színházba, moziba, fürdőzni a Dunába, a Szalki-szigetre. Sőt, szakszervezeti bizalmisként sikerült minden nyárra üdülést szervezni a Balatonra, még ha nem is az egész családnak, de a gyerekek mindig táboroztak ott.  

- A nyugdíj előtt néha-néha eljártam a pentelei közösségi klubokba. Amikor 2000-ben meghalt a férjem, akkor csatlakoztam a Pentele Hagyományőrző Egyesülethez, a Pentele Baráti Körhöz és a Pentelei Nyugdíjas Klubhoz. Kirándulások, különféle összejövetelek voltak, én pedig örömmel, lelkesen segítettem, amiben csak tudtam.

Ahogy a méltatásában írták, a Pentele Katolikus Karitász aktív tagja, ruhát, élelmet gyűjtenek és a legnagyobb ünnepeink alkalmából szétosztják azokat a rászorulóknak. Süteményt és ételt pedig a legnagyobb ünnepeinkkor, így Húsvétkor és Karácsonykor osztanak. A Hagyományőrző Egyesület rendezvényeinek egyik mozgató rugója. Több alkalommal volt szervezője a Pentelei Nap, Szent Pantaleon Zarándoklat, Szent István Nap, Pentelei Szüreti Fesztivál és a Pentelei Kolbászfesztivál rendezvényét. Utóbbin, mint böllérasszony, több ezer kóstolót osztott ki a rendezvényre látogatóknak.

- Kikapcsolódást jelent nekem, szerettem csinálni, de most már inkább átadom a stafétát a fiatalabb nyugdíjasoknak, hogy vigyék tovább ők is, amit mi elkezdtünk- tette hozzá mosolyogva.

Panni néni szabadidejében szereti a virágoskertjét gondozni, olvasni, rejtvényt fejteni, de koncertre és színházba is szívesen eljár. A legfontosabb pont az életében viszont a család, a két fia már négy unokával ajándékozta meg.

- Mindig tartunk családi összejöveteleket nálam. Már egy héttel az ünnepi ebéd vagy vacsora előtt elkezdtek vásárolni, aznap pedig nyugodtan felkelek, megfőzök, hogy időben elkészüljek, mire jönnek a gyerekek. Sokan vagyunk, de ha kihúzzuk az asztalt, jól elférünk. Nekem ők a legfontosabbak, a családomra vagyok a legbüszkébb.