Péntekig ismét hőségriasztás van érvényben
A másodfokú hőségriasztás ismételt elrendeléséről döntött az országos tisztifőorvos. Kovács Attila budapesti sajtótájékoztatóján közölte, a hőségriasztás kedd éjféltől péntek éjfélig tart.
Az intézkedésről értesítették a megyei kormányhivatalokat, az egészségügyi és a szociális intézményeket, a védelmi bizottságokon keresztül pedig a nagyobb infrastruktúraüzemeltetőket. A szakember ismételten kiemelte, hogy a napokig tartó meleg idő már az egészséges szervezetet is megterheli, ezért fokozottan oda kell figyelni a megfelelő folyadékfogyasztásra és öltözetre, és lehetőség szerint 11 és 15 óra között senki ne tartózkodjon a tűző napon.
Dunaújváros önkormányzata a riasztásra való tekintettel megteszi, illetve meghosszabbítja a szükséges intézkedéseket. A polgármesteri hivatal valamennyi mosdóját az ügyfelek rendelkezésére bocsájtják, ahol műanyag poharakat helyeznek el, hogy a folyadék utánpótlás lehetősége is biztosított legyen. A hőségriadó ideje alatt a Polgármesteri Hivatal „A” épületében, a földszinti díszteremben folyamatosan működtetik a légkondicionálót, ezért ezt a hűvös tárgyalót valamennyi látogató - akár azok, akik az ügyintézés miatt érkeznek a hivatalba, akár a közelben sétálók – rövid felfrissülés céljából igénybe vehetik. A II. fokú hőségriasztásra tekintettel pedig továbbra is locsoló autó hűsíti a város útjait, tereit. |
Mint mondta, kánikula idején úgy csökkenthetjük a hőség negatív hatását, ha a lakásból kizárjuk a meleget, besötétítünk, és éjszaka szellőztetünk, ezen kívül a gyakori zuhanyozás és a test vizes borogatása is ajánlott. Rendkívül fontos a sok folyadék fogyasztása, erre az idősek esetében kiemelten kell figyelni. Azt tanácsolta, hogy óránként egy pohár vizet igyon meg mindenki.
Az országos tisztifőorvos kitért arra, hogy a hőségriasztás lehetőséget ad egy sor más intézkedésre, ilyen lehet a munkaidő-kedvezmény azokban a munkakörökben, amelyekben fokozott hőhatásnak vannak kitéve a munkavállalók, továbbá a szabadban dolgozóknál a többszöri pihenőidő elrendelése, valamint a megfelelő öltözet és folyadék biztosítása is.
Fotó:MTI
Kovács Attila azt mondta, hogy az előrejelzések szerint ez a hét megterhelő lesz a meleg miatt, utána enyhülhet a nagy hőség. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a kánikula miatt az elmúlt időszakban számos olyan szociális és egészségügyi intézkedést rendeltek el, amely az emberek biztonságát szolgálja.
Hozzátették, olyan diszpécserszolgálat kezdte meg működését, amely a klimatizált helyiségek, vízosztópontok, párakapuk, ivókutak elhelyezkedéséről nyújt naprakész információt, a közterületeken a szociális munkások aktívabb jelenlétére lehet számítani, a rászorulókat és a hajléktalanokat pedig - eredeti funkciójától függetlenül - bármelyik szociális intézménynek be kell fogadnia.
A közlemény szerint a kórházak a tartósan magas hőmérséklet idején több intézkedéssel igyekeznek védeni a betegek és munkavállalók egészségét. A szükséges intézkedésekről a kórházak főigazgatói gondoskodnak.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: ünnepelt a LEAF közössége
2025. okt. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV ünnepi összegzése: második születésnapját ünnepelte a kutyás kutató-mentőket tömörítő LEAF SE. Az alkalom apropóján izgalmas közösségi programot szerveztek a közelmúltban. Hangkép.
Klasszikus tükrök fürdőszobába, akár LED világítással is
2025. okt. 13.
Egy fürdőszoba hangulatát sok tényező alakítja: a burkolat, a bútorok, a fények, viszont talán semmi sem gyakorol akkora hatást önmagában, mint a tükör. Egy jól megválasztott modell nemcsak a betöltendő funkció szempontjából telitalálat, hanem hatásos designelem is, amely karaktert, fényt is eleganciát visz a térbe. (X)
Hideg reggelek, napos napok egész héten át
2025. okt. 13.
Viszonylag nyugalmas, és sajnos továbbra is érdemi csapadék nélküli időszak vár ránk a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. Közlekedők, figyelem, a reggelek hűvösek lesznek – csúszós pálya is előfordulhat!
DSTV: elsősavató zöldben és sárgában
2025. okt. 11.
Évtizedes hagyomány a Vasvári iskola elsősavató ceremóniája, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény a közelmúltban emelete az iskola teljes jogú polgárainak sorába a legkisebbeket – szokás szerint ünnepélyes keretek között! Hangkép.
Adózási kedvezmények kihasználása adótanácsadással: mik a lehetőségek?
2025. okt. 10.
Egy társadalom olyan közösség, mint minden más – felelősek vagyunk egymásért, segítenünk kell az arra rászorulókat, támogatni a közösség számára fontos célokat. Ennek az egyik fontos eszköze az adózási kedvezmények biztosítása. (X)
DSTV: ősz a piacon
2025. okt. 07.
A piacozás nem ment ki a divatból, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár a forgalom csökkent az utóbbi időben, a város közössége változatlanul előszeretettel választja az itteni bázis kínálta előnyöket – a minőségi, sokszor helyi, térségi választék mellett a közösségi élményt is. Hangkép.
Milyen a tökéletes karikagyűrű?
2025. okt. 06.
Az esküvő szervezése sok izgalmat és döntést tartogat, de kevés elem bír akkora szimbolikus erővel, mint a karikagyűrű. Ez az ékszer kísér majd bennünket a mindennapokban, emlékeztetve a Nagy Napra, a kimondott "igenre" és arra az ígéretre, amit egymásnak tettünk. (X)