Újabb dunaújvárosi vereség
A meccs derekán még két góllal vezetett, ám végül 6-2-re kikapott a Dubnica vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
A Nagytapolcsányban elszenvedett tegnapi 6-3-as vereség után ma már Máriatölgyesen, a szintén szlovák első ligás Dubnica elleni felkészülési találkozón korcsolyáztak jégre a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói. A DAB együttese jobban kezdett, mint egy nappal korábban, s a 11. percben Franssila találatával meg is szerezte a vezetést, melyet az első harmad végéig meg is tudott őrizni.
Kép: DO-archív
A második felvonásban ismét a harmad derekáig kellett várni az újabb találatra, s mivel ezt Iossafov révén újra az Acélbikák szerezték, így két góllal megléptek ellenfelüktől (0-2). Innentől azonban óriásit változott a játék, s ezzel együtt az eredmény is, mert a vendéglátók a 37. percre kiegyenlítettek, majd az utolsó felvonásban négyszer is betaláltak a dunaújvárosi kapuba úgy, hogy közben a mieink már egyszer sem tudtak túljárni a hazai kapus eszén, így a mérkőzést végül 6-2-re a Dubnica nyerte. A DAB gárdája legközelebb szeptember 5-én lép pályára a Visegrád Kupában, ezúttal a szlovák extraligás Poprad vendégeként.
Dubnica – DAB 6-2 (0-1, 2-1, 4-0)
A DAB gólszerzői: Franssila, Iossafov
A rovat további hírei: Sport
DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán
2025. okt. 17.
A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.
Nehéz csaták idegenben
2025. okt. 17.
Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.
Nem hibáztak a fiatalok
2025. okt. 16.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.
Szoros vereségek Mosonmagyaróváron
2025. okt. 16.
A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.
Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)
2025. okt. 15.
Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.
DSTV: nehéz szezonra készülnek
2025. okt. 15.
Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.
Továbbra is hibátlan a DFC női csapata
2025. okt. 15.
Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.








