Újabb szúnyogirtás
Ezen a héten 283 településen, illetve százezer hektáron irtják a szúnyogokat az országos szúnyoggyérítési program keretében
Mukics Dániel közölte: a szakemberek a Balatonnál, a Dunakanyarban, Budapesten a III., IV., XI., XIII., XVI., XVII., XXI., XXII., XXIII. kerületben és Dunaújváros térségében pusztítják a vérszívókat. Ugyanakkor a korábban elmaradt kezeléseket pótolják a Dráva mentén, Vas megyében, Szolnok környékén, a Csepel-szigeten és a Velencei-tó térségében is – tette hozzá.
Emlékeztetett arra: a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés 16 hete zajlik. Eddig 968 települést és Budapest kilenc kerületét érintette és összesen 550 ezer hektáron permeteztek a szakemberek.
A katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek. Továbbá az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – közölte a helyettes szóvivő.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Nyári változások a római katolikus közösségben
2024. jún. 29.
Nem a Krisztus Király főtemplom, hanem a pentelei Szentháromság templom ad otthont a szombat esti szentmiséknek júliusban és augusztusban. Más, a katolikus közösséget érintő változásokról is hírt adunk.
Megnyertük! Újabb közvetlen EU-s pályázat érkezett Dunaújvárosba
2024. jún. 28.
Dán vendégeink voltak hétfőn, akik ugyan csak egy napot töltöttek nálunk, ám a rövid idő ellenére az tartalmasnak és eredményesnek bizonyult. A látogatás célja egy sikeresen megnyert európai városfejlesztési kezdeményezés keretein belül kezdődött program, az Imperfect City projektindító megbeszélése volt.
Újabb 10 parkolóhely szabadult fel a városban
2024. jún. 27.
Újabb adag üzemképtelen, helyfoglaló autót szállított el Dunaújváros önkormányzata. 10 új parkolóhely szabadult fel júniusban a roncsautók elszállításának köszönhetően. A 2019-ben útjára indított akció a lakosság bevonásával továbbra is folytatódik.
Ma is aktív hagyományőrzőt köszöntött az önkormányzat
2024. jún. 27.
Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Lemák Jánosné Anna nénit a 90. születésnapja alkalmából Barta Endre alpolgármester az otthonában köszöntötte a közelmúltban.
Átadták a Bimmer Parádén összegyűlt felajánlásokat a Napraforgó bölcsinek
2024. jún. 27.
Mindig van valami szép abban, amikor nem várt helyről érkezik támogatás egy-egy intézmény vagy közösség részére. Ez esetben azonban nem teljesen pontosan van így, hiszen a dunaújvárosi BMW-sek többször gondoltak már másokra is.
Végre nyithat a szabadstrand – péntektől lehet csobbbanni!
2024. jún. 26.
A dunai árhullám levonulása után a felügyeleti szervek rendben találták a szabadstrand vizéből beküldött vízmintát, így a hét végén esedékes tikkasztó kánikula idejére már birtokba vehetik a fürdőzők a kedvelt Szalki-szigeti bázist.
90 évesen is fiatalosan, lendületesen
2024. jún. 25.
Kiss Lajos bácsi még május végén ünnepelte családja körében a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármester a jeles alkalomból otthonában látogatta meg a rendkívül fiatalos és jó egészségnek örvendő szépkorút.