Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Balázsék stábja már megérkezett

Mozaik
Rádió 1
roadshow
Dunaújváros
Városháza tér

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. szep. 11., 19:59

Délelőtt még Salgótarján főterén állt a színpad, este pedig már Dunaújvárosban épült, hogy szerda reggel Balázsék a Városháza előtti téren ébresszék a hallgatókat.

Egész héten járják az országot Balázsék, vagyis Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri, hogy minden nap máshonnan ébresszék a hallgatókat. A reggeli show három tagja kedden reggel Salgótarján lakóival találkoztak, utána azonban egyből Dunaújváros felé vették az irányt, a Városháza előtti téren pedig már épül a színpad, az üvegstúdió és a rengeteg kitelepülő sátra.

A műsor a szokásos időpontban, reggel hatkor indul, utána azonban már semmi sem lesz a szokásos, hiszen Balázsék a hallgatókkal együtt, élőben jelentkeznek majd be rengeteg nyereményjátékkal és persze poénnal. A helyszínre érdemes kilátogatni, hiszen azon túl, hogy testközelből élvezhetik az érdeklődők az ország leghallgatottabb reggeli műsorát, különböző játékokat is kipróbálhatnak majd. Lesz tehénfejés, tekepályán játszhatnak az érdeklődők, de próbára tehetik a bátorságukat is, hogy legyőzzék a legnagyobb fóbiáikat. Továbbá a játékosok ezúttal is értékes nyereményekért versenyezhetnek, több százezer és rengeteg Rádió 1-es ajándékcsomag kerül gazdára egészen délelőtt tíz óráig. 

2. Galéria
Rádió 1
roadshow
Dunaújváros
Városháza tér

facebook megosztás

Egész héten járják az országot Balázsék, vagyis Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri, hogy minden nap máshonnan ébresszék a hallgatókat. A reggeli show három tagja kedden reggel Salgótarján lakóival találkoztak, utána azonban egyből Dunaújváros felé vették az irányt, a Városháza előtti téren pedig már épül a színpad, az üvegstúdió és a rengeteg kitelepülő sátra.

Sándor Judit
Rádió 1 Roadshow színpadállítás - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. szep. 11.

A rovat további hírei: Mozaik

Dunaújváros Kedvence 2025 – már lehet voksolni!

Dunaújváros Kedvence 2025 – már lehet voksolni!

2025. dec. 14.

Idén immár nyolcadszorra vágott neki a Dunaújváros Kedvence online szavazásnak a Dunaújváros Mesél várostörténeti blog: az ajánlások fordulója rendben legurult, már a voksokat várják!

DSTV: tudatosságra nevel a PET Kupa csapata

DSTV: tudatosságra nevel a PET Kupa csapata

2025. dec. 14.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV summázata arról, hogy az élhető jövőért most kell cselekedni. Szárazföldön és vízen egyaránt bőven akad teendő, vallja a PET Kupa Egyesület – a közelmúltban a Szent Pantaleimon iskolában tartottak foglalkozást. Hangkép.

DSTV: a Mórába is megérkezett a Mikulás

DSTV: a Mórába is megérkezett a Mikulás

2025. dec. 13.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy idén sem üres kézzel látogatott a Mikulás a Móra iskolába. Tiszteletére ünnepi díszbe öltözött az intézmény, és a gyerekek mellett ráadásul a dolgozókat is megajándékozta. Örömmel és lelkes ünnepléssel fogadták. Hangkép.

DSTV: mikuláscsomagok az ovisoknak

DSTV: mikuláscsomagok az ovisoknak

2025. dec. 12.

A beszámolót már olvashatták, az elmúlt napokban Dunaújvárosban is szinte minden a Mikulásról szólt, eleveníti föl a DSTV összegzése. Szabó Zsolt a 6. választókerület önkormányzati képviselőjeként például idén csomagokkal lepte meg a Csillagvirág Tagóvoda dolgozóit és gyerkőceit. Hangkép.

Ünnepre hangol a Zöld Kincsek Börzéje

Ünnepre hangol a Zöld Kincsek Börzéje

2025. dec. 11.

Ajándék-ötletek sokasága és ünnepi hangulat csalogatja a Generációk Házában rendezendő sokadalomba az érdeklődőket szombaton délelőtt. Sorsolással is készülnek!

"Dunaújváros Kedvence 2025" – még várják az ajánlásokat

"Dunaújváros Kedvence 2025" – még várják az ajánlásokat

2025. dec. 10.

Idén is meghirdette hagyományos évbúcsúztó játékát a Dunaújváros mesél várostörténeti blog. Figyelem, szorít a határidő, az első körben csütörtök estig várják az ajánlásokat! Felhívás.

Természet és technológia: a jövő együttese

Természet és technológia: a jövő együttese

2025. dec. 10.

Ahogyan a természet csodáit figyeljük, felmerülhet a kérdés: hogyan kapcsolódik mindez a modern technológiai újításokhoz? A mindennapjaink természetvédelemmel és innovációval telítettek, amelyek hozzájárulhatnak egy fenntarthatóbb világhoz. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eb-döntős a magyar válogatott!

  2. DSTV: vereség emelt fővel

  3. Közmeghallgatás a Városházán

  4. Új védővel erősített a DFC

  5. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő