Első Dunaújvárosi Képregényfesztivál
Az utóbbi években egyre nagyobb teret kapott a képregényekből adaptált filmek sora. De honnan is gyökeredzik ez? Kurucz Róbert és Orosz László gondosan megszervezte az MMK-ba az Első Dunaújvárosi Képregényfesztivált a hétvégén, ahol erre a kérdésre is választ kaphattunk.
A két szervező gyerekkora óta a képregények szerelmese, így mis sem volt természetesebb számukra, hogy ezt megosszák másokkal is és megszervezzék a városban az első képregényfesztivált. Kováts Rózsa a Munkásművelődési Központ vezetője üdvözölte a kezdeményezést és gondolkodás nélkül helyet is adott a rendezvénynek. Számos kiadóval találkozhattunk az aulában, ahol börze jelleggel szemlézhettük a palettát.
A gyerekeket arc- és hennafestés mellett színező sarok várta, ahol természetesen a szuperhősöket lehetett színesbe öltöztetni. Kurucz Zsófia képzőművész alkotásai a folyosón kaptak helyet. A fiatal művésznő képeivel korábban már találkozhattunk egyéni kiállítás keretében az MMK Galériában is. Emellett egész nap előadások tarkították a programot a földszinti színházteremben, elsőként Bayer Antal mutatott be tíz remek képregényt magyarul. Komoly érdeklődés övezte az eseményt, így várható folytatás is, jövőre vélhetően már a képregényhősök jelmezei is előkerülnek.
- Ónodi Zoltán -
A rovat további hírei: Mozaik
Mikor számít az elektronikus nyomáspróba szivattyú pontossága?
2025. szep. 23.
Akkor, amikor egy vízellátási rendszer kivitelezése vagy javítása folyik, a precizitás és a megbízhatóság elengedhetetlenek. Képzeld, hogy a víznyomás nem a tervek szerint alakul, és ez problémákat okozhat az egész rendszer működésében. (X)
DSTVG: a masszázs hatásai
2025. szep. 23.
A mindennapi stressz hatékony oldására is alkalmas egy kiadós masszázs, derül ki a DSTV összegzéséből. A feszült izmok vagy a görcsös testtartás ellen is eredményes – egy jó masszőr sokat tud javítani az életminőségünkön, sok bajra nyújthat enyhülést. Hangkép.
Egészségváros a Városháza téren – együtt a megelőzésért és a segítségnyújtásért (galériával)
2025. szep. 22.
Hibátlan formátum, átütő siker: több mint ezer szűrést végeztek a Richter Egészségváros című prevenciós közösségi program keretében a Városháza téren múlt szombaton, a színes programmal pettyezett kezdeményezés nyomán ráadásul mindösszesen 15 millió 645 ezer forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Nyárias nyitány után igazi évszakváltó hét vár ránk
2025. szep. 22.
Napos, meleg kezdet, majd szerdától markáns lehűlés és jelentős mennyiségű csapadék – nem belibben az ősz, hanem egyenesen ránk rúgja az ajtót a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint.
Hosszabbítók: az áramforrás távoli elérése
2025. szep. 22.
Az elektromos eszközök és kütyük a mindennapi életünk részévé váltak, és ezek használata jelentős hatással van az energiaszükségleteinkre is. Ahogy egyre több eszközzel vesszük körül magunkat, úgy nő az igény az áramforrások hatékony kihasználására és elérhetőségére is. (X)
A tájképek varázsa a festészetben: a természet és a városok ihlető ereje
2025. szep. 21.
A festészet világában a tájképek mindig is különleges helyet foglaltak el. Az örök klasszikusnak számító téma nemcsak művészek generációinak jelentett inspirációt, hanem a műkedvelő közönség szívéhez is közel áll. (X)
Új trend a gyerekszobában: ezek a legnépszerűbb játékok most!
2025. szep. 20.
A gyerekek fejlődésének támogatása mindig is központi szerepet játszott a szülők életében, de az utóbbi években még nagyobb hangsúlyt kaptak azok a játékok és eszközök, amelyek egyszerre szórakoztatnak és tanítanak. (X)








