Első Dunaújvárosi Képregényfesztivál

doszerk - 2018. szeptember 24. 12:30

Az utóbbi években egyre nagyobb teret kapott a képregényekből adaptált filmek sora. De honnan is gyökeredzik ez? Kurucz Róbert és Orosz László gondosan megszervezte az MMK-ba az Első Dunaújvárosi Képregényfesztivált a hétvégén, ahol erre a kérdésre is választ kaphattunk.

 

A két szervező gyerekkora óta a képregények szerelmese, így mis sem volt természetesebb számukra, hogy ezt megosszák másokkal is és megszervezzék a városban az első képregényfesztivált. Kováts Rózsa a Munkásművelődési Központ vezetője üdvözölte a kezdeményezést és gondolkodás nélkül helyet is adott a rendezvénynek. Számos kiadóval találkozhattunk az aulában, ahol börze jelleggel szemlézhettük a palettát.

A gyerekeket arc- és hennafestés mellett színező sarok várta, ahol természetesen a szuperhősöket lehetett színesbe öltöztetni. Kurucz Zsófia képzőművész alkotásai a folyosón kaptak helyet. A fiatal művésznő képeivel korábban már találkozhattunk egyéni kiállítás keretében az MMK Galériában is. Emellett egész nap előadások tarkították a programot a földszinti színházteremben, elsőként Bayer Antal mutatott be tíz remek képregényt magyarul. Komoly érdeklődés övezte az eseményt, így várható folytatás is, jövőre vélhetően már a képregényhősök jelmezei is előkerülnek.

- Ónodi Zoltán -

A rovat további hírei: Mozaik

Többet tud, mint hinnéd – miért lett a pergetők kedvence a plasztik csali?

Többet tud, mint hinnéd – miért lett a pergetők kedvence a plasztik csali?

2025. júl. 16.

A plasztik csalik nem számítanak újdonságnak a pergető horgászok körében, mégis vannak köztük olyan darabok, amelyek valamiért kiemelkednek a tömegből. (X)

DSTV: véget ért a tavaszi ciklus

DSTV: véget ért a tavaszi ciklus

2025. júl. 16.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket. Hangkép.

Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán

Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán

2025. júl. 15.

A fuvarozáshoz sokféle okmány, dokumentum kapcsolódik, mert a tevékenység szerződéses keretek között zajlik, közben árumozgatás történik, melynek során az áru átvételét, mozgatását, célba juttatását dokumentálni kell. (X)

Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

2025. júl. 15.

Sorozatban ötödik alkalommal rendezték meg az AlfaCity programkavalkádját a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott napokban, ahol számtalan program és autócsoda várta az Alfa Romeo szerelmeseit.

Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten

Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten

2025. júl. 14.

Markáns hidegfront tompít a tikkasztó nyár erején a hét első felében, de az előrejelzések szerint a hét végére visszatér a strandidő, érdemes vízparti programokra izmozni!

Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban

Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban

2025. júl. 13.

Az utóbbi évek tudományos kutatásairól szóló hírek egyre több olyan tápanyagról számolnak be, amelyek segíthetnek a modern életmód okozta terhelések – például a stressz, a mozgáshiány, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása – ellensúlyozásában. (X)

DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja

DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja

2025. júl. 13.

A kezdeményezésről már beszámoltunk, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egy hajdani táncos kisfiának gyógyulását segítő jótékony célú akcióval körítette az immár hagyományos évadzáró családi összejövetelt a közelmúltban. Hangkép.