Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap) 9:26 - Várkonyi Balázs

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

És akkor nem lóg majd ki a dögrováson lévők közül, akiket testvériségbe rendel a közös sors: nyerítésszerű köhögés vég nélkül, percekig tartó fulladozás, nem szűnő rohamok, és akkor még a legkellemetlenebb tüneteket nem is említettem. A patikusok ajánlják a gyógyteákat, van, aki vesz négy-öt fajtát is, én megelégszem egy szerényebb csomaggal, mert mi van, ha a láz az eszemet végképp minimumfokozatra állítja, aztán össze-vissza keverem a különféle hatóanyagokat, s a végén még betegebb leszek, mint voltam. Na de ennél is betegebb?

Könnyű volt őseinknek. Ha valami nyavalya érte őket, elmentek a vajákos asszonyhoz, az csak megnézte, netán megtapogatta a pácienst, és megnevezte a diagnózist: pokolkelet. Máskor meg: nyakfog. Hogy melyik, a betegnek mindegy volt, egyikről se tudta pontosan, mi is az. Megkapta a megfelelő tanácsot, a pokolkeletre például, a másik nevén ez pokolvar, az eredményes gyógyulásért ezt kellett tenni: a színcsorgásban leguggol, keresztet vet, bicskájával kivág egy kis földet, megkerekíti a sebet, s mondja: „Pokolkelet, pokolkelet, mérges pokolkelet! Pokolbú gyüttél, pokolba eredj, onnat többet vissza se gyere” – s a földet háta mögé veti. Ha ez nem használ, akkor jöhet a tápai vajákosok módszere: avas szalonna kell hozzá, valamint „kényóhártya”, vagyis levedlett kígyóbőr, ezek bizonyára elmulasztják a szörnyű kórt.

A mindszentiek a köszvény egy különös gyógymódját tartották hasznosnak: a szerencsétlen beteget derékig meleg tehéntrágyába dugták. A gancsó, vagyis a hónaljdudor gyógyítására a csöcsöskorsó aljáról kapart sarat ajánlották kenetként. Rüh ellen azt rendelték, hogy kenyérsütés után, amikor már kicsit enyhül a benti forróság, az érintett bújjék a kemencébe. A vaktetű, azaz a fagy utáni viszketésnél, amikor úgy érzi a beteg, hogy „szánti a vaktetű a kezemet”, a káposztalé csodahatását vélték jónak. És az ember meggyógyult. Vagy nem.

Egy 1522-es tizedjegyzékben böngészem a gyógyítók lajstromát: „Jókezű csontrakó, Pöszércés füvesember, Bába Kenő, Kis Borbély, jó foghúzó felcser”. Aztán idővel jöttek a tanult doktorok, ám közülük sokan a javasasszonyok régi praktikáihoz is fordultak. Olykor a mágiát is segítségül hívták: ha már maguk nem boldogultak, egy vénasszony tanácsát kérték, és akkor jött a sokféle ráolvasás közül valamelyik: „Ennek a lánynak úgy ne árthasson a baj a testin, amint Krisztus urunk nem maradhatott a kűágyon.” Aztán a beteg akár még meg is gyógyulhatott. Olykor a vajákos se tudta pontosan, mi a csudától.

Lassan odaérek a sorban, hogy megkapom a magam gyógyszereit, de közben még hallom, mennyi jó tanáccsal látják el egymást a betegtársaik. Megértően bólogatok. És maradok a már bevált dolgoknál. „Kényóhártyát” most nem kérek…

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.