Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgató helyettese az Amerikai Magyarság hetilapnak adott hosszabb interjút az állami kitüntetése apropóján.
Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgató helyettese az Amerikai Magyarság hetilapnak adott hosszabb interjút az állami kitüntetése apropóján.
De miért, Magdus?
A zongoratanárnő tette föl a kérdést, de az asszonytól nem kapott választ, az csak nézett a fakószürke szemeivel. Nem volt mit mondania, nem is értheti meg ezt más…
Az MMK a programsorozatának évadnyitó rendezvényét tartja október 19-én szombaton. Premier bemutatóval jelentkezik a Vasas és csuhéj kézműves foglalkozás várja a családokat.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara folyosóján egy újabb ifjú tehetség mutathatja meg fantáziája és kézügyessége szüleményét. A pénteken nyíló tárlaton Baráth Adéllal és nem mindennapi műveivel találkozhatunk.
A szokottól eltérő, mainstream bőgősnek is nevezett Egri János lesz az egyik főszereplője pénteken este kilenckor a Művész Jazz Klub teraszán tartandó koncertnek. És egyáltalán nem mellékes az sem, hogy ez az Egri János 2009-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Körülbelül háromezer éves zsidó tekercsek képeit és szertartási tárgyakat mutat be az Intercisa Múzeum legújabb tárlata. A zsidó kultúra kiemelkedő jelentőségű írásos emlékei átvészelték a történelem viharait melynek reprodukciói mától bárki számára megtekinthetőek a múzeumban.
Az én színházam címmel rajzpályázatot hirdet a 2015/2016-os évadra a Bartók Kamaraszínház az óvodások, általános és középiskolás diákok számára.
A XVIII. század legvégén, 1799-ben Pentele szomszédságában, Előszálláspusztán megszületett a Rökk család első gyermeke, Szilárd. A család aztán az évek alatt további öt kisgyermekkel gyarapodott. Édesapjuk, Rökk Pál mintaszerű gazdálkodó volt, így viszonylagos jómódban éltek, ám nem dúskáltak.