Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgató helyettese az Amerikai Magyarság hetilapnak adott hosszabb interjút az állami kitüntetése apropóján.
Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgató helyettese az Amerikai Magyarság hetilapnak adott hosszabb interjút az állami kitüntetése apropóján.
Idén egy nappal hosszabb lesz a DUDIK, még vasárnap is izzik majd az Alsó-Dunapart, nem is akármilyen fellépő húzza majd a talpalávalót a Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok 2015-ös rendezvényén június 11-14-ig. Irány a part!
Éjszaka van. Egy hároméves fiúcska áll a kiságyában. Keservesen sír. Édesanyját szólongatja. Mamám! Mamám! Néhány évvel ezelőtti történet ez, abból az időből való, amikor az anyát pár napra kórházba szólította a betegsége. Mamám, mamám! – visszhangzott a kétségbeesett gyermek kiáltása akkor a házban.
Fejben már kirajzolódott a kisplasztikák helye, beállítása, fényjátéka. Már a berendezés is folyamatban van Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester, Ferenczy Noémi díjas ötvös- iparművész legújabb kiállításához. Hosszú volt az előkészület, hiszen nem akármilyen tárlat készül a május 7-i megnyitóra.
Utolsó alkalommal tekinthetik meg az érdeklődők a Sztálinváros című bohózatot vasárnap este hét órától a Bartók Kamaraszínházban, ahol egy különleges kedvezménnyel is várják a nézőket.
Szegény Fülöpök, Jakabok: névnapjukon senki nem róluk beszél. Igaz, nincsenek is ezek a nevek mostanság divatban. Nem úgy az örök májusünnep! Örök – vagyis ősidőktől való, persze nem a mai tartalma szerint. Az archaikus-pogány kultúrában leljük a gyökerét.
Nagyszabású ünnepi rendezvényt tartottak a tánc világnapja alkalmából a Városháza téren. Az eseményen összesen nyolc helyi tánccsoport csillogtathatta meg tehetségét.
Balog Tibi és bandája tíz év után sem lett pallérozottabb. Még mindig kispályás bűnözők, akik igazi gengsztereknek képzelik magukat és hajtanak a nagy zsugára. "Mi öten vagyunk, te meg egyen, köcsög" - itt az Argo 2.