Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ilyen még nem volt a városban

Mozaik
verseny
temető
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. szep. 08., 18:34

Harmadik alkalommal rendezték meg az Országos Sírásó Versenyt, aminek ezúttal a Dunaújvárosi Köztemető adott otthont szombaton délelőtt.

Rendhagyó versenyt rendeztek városunkban szombaton délelőtt. Debrecen és Gyula után Dunaújváros adott otthont a harmadik MTFE Országos Sírásó versenynek. A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének versenyén tizenkét csapat versengett egymással. Palkovics Katalin, a verseny házigazdájának, a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. ügyvezetője elmondta, nagy tisztelettel fogadta a felkérést, hiszen komoly elismerés ez a szakmán belül, hogy egy ilyen rangos vesemény kerül megrendezésre városunkban. A versenyen Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata is képviseltette magát, a rendezvényre dr. Sürü Renáta jegyző is kilátogatott.

A verseny a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének (MTFE) elnökségének szervezésében jött létre. Az egyesület elnöke, Varga József elmondta, elsődleges céljuk a temetkezési szakmában dolgozók megbecsülése, a figyelemfelhívás a munkájuk fontosságára és arra, hogy milyen munka előzi meg a szertartásokat. Mindezek mellett a temetkezési szakmában dolgozóknak ez egy remek csapatépítési lehetőség is.

Az eseményen tizenkét csapat vett részt, mindegyik csapatot két fő alkotta. A versenyzőket több munkatárs és családtag is elkísérte, Varga József szerint ez Dunaújváros elhelyezkedésének is köszönhető, hiszen az ország minden területéről könnyen megközelíthető. Ezért nem csak székesfehérvári, kecskeméti és más, közeli városból érkeztek csapatok, hanem Pécsről és Törökbálintról is. Dunaújvárosi csapat azonban a szabályok értelmében nem nevezhetett, ők a versenyen segédkeztek a szervezőknek.

A verseny lebonyolításával kapcsolatban elárulta, a csapatoknak minél hamarabb ki kellett ásniuk a 80x200 cm széles, 160 cm mély gödröket úgy, hogy az oldaluk elég sima legyen ahhoz, hogy a kaloda elakadás nélkül beleférjen. Mindezek mellett a kiásott földre is figyelniük kellett és arra, hogy a szerszámok a megfelelő helyen legyenek az ásás után. Erre összesen két óra állt rendelkezésükre, de a leggyorsabbak közel egy óra alatt végeztek. Mikor az utolsó csapat is kiásta a gödröt, következett a második forduló, amin leginkább az esztétikai szempontokat vették figyelembe. Tizenöt percük volt arra, hogy visszahantolják a halmot és eligazítsák rajta a földet. Az első forduló három legjobb helyezést elérő csapata, illetve a második forduló győztese pénzjutalomban részesült, valamint egy serleggel, de rajtuk kívül minden résztvevő kapott ajándékot a versenyen, ami hivatalosan egy jóízű ebéd elfogyasztása után, egy óra körül ért véget.

2. Galéria
temető
verseny
Dunaújváros

facebook megosztás

Rendhagyó versenyt rendeztek városunkban szombaton délelőtt. Debrecen és Gyula után Dunaújváros adott otthont a harmadik MTFE Országos Sírásó versenynek. A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének versenyén tizenkét csapat versengett egymással. Palkovics Katalin, a verseny házigazdájának, a Dunaújvárosi Kegyelet Kft.-nek az ügyvezetője elmondta, nagy tisztelettel fogadta a felkérést, hiszen komoly elismerés ez a szakmán belül, hogy egy ilyen rangos verseny kerül megrendezésre városunkban.

Sándor Judit
Sírásó verseny a temetőben - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. szep. 08.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: református angol tábor

DSTV: református angol tábor

2024. aug. 03.

Évek óta szervez angol nyelvi tábort nyaranta a rácalmási református gyülekezet, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösségi program ezúttal városunkba tette át székhelyét – a református templom adott otthont a tábori programoknak. Hangkép.
 
Remekül sikerült a gyűjtőtalálkozó (galériával)

Remekül sikerült a gyűjtőtalálkozó (galériával)

2024. aug. 01.

Ahogy azt ígérték és vártuk: remek hangulatú, változatos közösségi program kerekedett a Jägermeister-gyűjtők lelkes csapatának közösségi kezdeményezéséből. Az idei, immár harmadik találkozónak a Kaptár Music Pub adott otthont a közelmúltban – nagyot mentek offline is!

DSTV: táboroztak a Bástya sakkozói is

DSTV: táboroztak a Bástya sakkozói is

2024. júl. 31.

A vakáció során nagyon sok tábort tartanak a városban, derül ki a DSTV összeállításából. Az MMK-ban forgatva kaptak hírt a Bástya Dunaújvárosi Sakk SE nyári táboráról. Némethné Bátai Ibolya sakkedző számolt be az egyhetes összetartás részleteiről. Hangkép.
 
Nagy siker volt a "Holdfényfürdő" – és már tervezik a folyatást! (galériával)

Nagy siker volt a "Holdfényfürdő" – és már tervezik a folyatást! (galériával)

2024. júl. 29.

Szépszámú vendég részvételével aratott nagy sikert a Strandok Éjszakája dunaújvárosi programja az élményfürdőben szombaton. Az akció szervezői már a folytatásról egyeztetnek, értesült a DO.

Frissebb kezdés után tikkasztó, vad kánikula

Frissebb kezdés után tikkasztó, vad kánikula

2024. júl. 29.

Nem csökken a hőség szorítása, csak az éjszakák hozhatnak enyhülést a DO meteorológiai szakértőjének előrejelzése szerint. Csapadék csak a periódus második felében várható – de masszív 35 fokos csúcsokkal számolhatunk nap közben.

Folyamatos a szúnyoggyérítés

Folyamatos a szúnyoggyérítés

2024. júl. 27.

Az országos központi szúnyoggyérítés program részeként az elmúlt napokban az ország több pontján, köztük Dunaújvárosban is volt irtás – az idei évben már hatodik alkalommal. Fontos, hogy a lakosság is tehet a vérszívók tömeges megjelenése ellen.

DSTV: élménytábor a Duna partján

DSTV: élménytábor a Duna partján

2024. júl. 26.

A hírről már beszámoltunk e hasábokon, most következzen a DSTV összegzése. A hónap elején nyitotta meg kapuját, és egészen augusztus legvégéig várja a táborozó diákokat a DESE Duna-parti szabadidőparkja. Élményekkel teli heteket ígérnek! Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  3. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  4. Komoly, jó meccsre készülnek

  5. Választás 2026: elstartolt a kampány

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő