Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kitárta kapuit a Bartók

Kultúra
színházak éjszakája
Bartók Kamaraszínház. Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. szep. 23., 09:06

Izgalmas programmal várta a látogatókat a Bartók színház. Szombaton a Színházak Éjszakájának megnyitóján Csadi Zoltán, a Bartók igazgatóhelyettese elmondta, minden évben ilyenkor a magyar területek színházai megnyitják kapuikat és betekintést engednek a kulisszák mögé

Ez a nap ráadásul duplán is ünnep, hiszen a Magyar Írók Szövetségének döntése alapján, egy nappal korábban, szeptember 21-én, Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatójának évfordulóján ünnepeljük a Magyar Dráma Napját is. Csadi Zoltán a nyílt nappal kapcsolatban elmondta, olyan programokat kínálnak, amiben az érdeklődők is aktívan részt vehetnek majd.

Kezdésként a jövő heti premier előtt egy héttel pillanthattak be a nézők a Család Évadának első bemutatójába, a Dr. Kozmosz jeleneteibe, egy nyílt próba keretein belül a stúdióteremben. Ezután a színházterem és Jegercsik Csaba színművész várta a látogatókat, aki filmekből és musicalekből ismert dalokat adott elő. Fellépése után a Bartók egyik legnagyobb produkciójának előkészületeibe nyerhettek bepillantást. Az Oliver! című musical egy dalát tanulhatták meg közösen a színészekkel. A színpadon az éneket a tánc váltotta, a Bartók Táncszínház válogatása következett az elmúlt évadok legemlékezetesebb pillanataiból.

Ez egyfajta bemelegítés is volt, hogy meghozza a nézők kedvét a tánchoz, mivel fél nyolckor ők is beszállhattak a művészek mellé, és különböző gyakorlatokat tanulhattak a profiktól. Levezetésként a tavaly is népszerű Kocsmakvíz következett, kocsma helyett viszont a stúdióteremben Csadi Zoltán vezetésével. A résztvevő csapatoknak művészeti, irodalmi és színházi műveltségi kérdésekben kellett a legjobban teljesíteniük az értékes nyereményekért.

2. Galéria
színházak éjszakája
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Sándor Judit
Színházak Éjszakája 2018 - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. szep. 23.

A rovat további hírei: Kultúra

ICA-D: Mikulás-tárlat az Újpart Egyesület tagjainak munkáiból – műtárgyvásárlással!

ICA-D: Mikulás-tárlat az Újpart Egyesület tagjainak munkáiból – műtárgyvásárlással!

2024. dec. 05.

Kis kikapcsolódást keres az év végi rohanásban? Idő- és értékálló ajándékkal lepné meg szeretteit? Irány a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), ahol éppen Mikuláskor nyílik kiállítás – mindenkit szeretettel várnak!

Az Avenged Sevenfold jövőre először lép fel Budapesten

Az Avenged Sevenfold jövőre először lép fel Budapesten

2024. dec. 05.

Először ad koncertet a magyar fővárosban jövőre az Avenged Sevenfold. A kaliforniai metálzenekar, amely hat évvel ezelőtt már járt a soproni VOLT Fesztiválon, 2025. június 19-én a Budapest Parkban lép fel.

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait

2024. dec. 03.

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait hétfő este Budapesten, a Millenárison.

ICA-D: "Jégbe zárt fájdalom" – Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estje

ICA-D: "Jégbe zárt fájdalom" – Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estje

2024. dec. 03.

Izgalmas társművészeti kalandozással, kortárs koncerttel folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) sorozata: Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estjére a Városháza dísztermébe várják az érdeklődőket szerdán.

DSTV: Rosti Pál ősfotói a Bartókban

DSTV: Rosti Pál ősfotói a Bartókban

2024. nov. 30.

Amint arról már beszámoltunk, izgalmas bemutató színesítette a Rosti Pál iskola jubileumi sorozatát. A jeles tudós-fotográfus, az intézmény névadója latin amerikai útján készült fotográfiákból a Bartók Kamaraszínház Aula Galériájában láthatnak válogatást a vendégek. Hangkép.

Négy nemzetiség seregszemléje az MMK-ban

Négy nemzetiség seregszemléje az MMK-ban

2024. nov. 29.

Érdekes eseménnyel folytatja jubileumi sorozatát a Munkásművelődési Központ: a Dunaújvárosi Nemzetiségek Napja című program keretében négy dunaújvárosi közösség képviselői lépnek színre vasárnap délután.

"Az én otthonom, az én világom" – kiállításmegnyitó

"Az én otthonom, az én világom" – kiállításmegnyitó

2024. nov. 26.

Új festménykiállítás nyílt a Munkásművelődési Központban. Nagyon sokan várták Tubáné Bereczki Izabella legújabb gyűjteményét – joggal, és most sem csalódtak. A művész 27 alkotása díszíti az MMK auláját, a képek közül pedig legalább 11 teljesen dunaújvárosi vonatkozású.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő