Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Koncertek és tűztánc a főtéren

Közélet
Magyarország Szeretlek!
Városháza tér
Szent Mihály-nap
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. szep. 30., 22:22

Véget ért a Szent Mihály-napi hétvége a dunaújvárosi főtéren. A két nap alatt több koncert, fellépő és látványos tánc is várta a látogatókat.

Folytatódott vasárnap az "Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!" elnevezésű dunaújvárosi rendezvénysorozat a főtéren. A délelőtt ezúttal csendesen telt, de három órakor már elkezdődtek a programok, elsőként a L'Aura Band fellépésével, akik a Nincs felhő az égen című interaktív gyerekkoncerttel vonták be az előadásukba a gyerekeket és szüleiket. Közben egyre többen gyülekeztek, hiszen már negyedik alkalommal tartottak Néptánc Találkozót a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes vezetésével. Suplicz Mihály művészeti vezető elmondta, a Vasas ifjúsági és felnőtt csoportján kívül zsámbéki és beloianniszi együttesek is érkeztek a városba.

A négy csoport sárközi, dél-alföldi, szatmári és tréfás székely tánccal szórakoztatta a közönséget. A színpadon több olyan koreográfiát is bemutattak, amit máshol nem láthattak még az érdeklődők. Suplicz Mihály megjegyezte, örül, hogy az ilyen alkalmakkor többen is megismerkedhetnek a néptánccal és olyanok is láthatják a produkciókat a főtéren, akik egyébként nem érdeklődnek annyira irántuk. A fellépések után társaikat pedig jó házigazdához illően meg is vendégelték az este folyamán, majd este együtt tértek vissza a főtérre. A néptáncosok után a RockBox pörgette fel a bulit negyed héttől, az előadásuk után sötétedéskor pedig kezdődött a hagyományos Szent Mihály-napi tűzgyújtás és tűztánc a felső Duna-parton.

2. Galéria
Magyarország Szeretlek!
Városháza tér
Dunaújváros
Szent Mihály-nap

facebook megosztás

Folytatódott vasárnap az "Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!" elnevezésű dunaújvárosi rendezvénysorozat a főtéren. A délelőtt ezúttal csendesen telt, de három órakor már elkezdődtek a programok, elsőként a L'Aura Band fellépésével, akik a Nincs felhő az égen című interaktív gyerekkoncerttel vonták be az előadásukba a gyerekeket és szüleiket. Közben egyre többen gyülekeztek, hiszen már negyedik alkalommal tartottak Néptánc Találkozót a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes vezetésével.

Ónodi Zoltán
Magyarország, szeretlek! 2018 - Második nap - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2018. szep. 30.

A rovat további hírei: Közélet

Városunkban is több KSH-felmérést végeznek

2023. feb. 22.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felhívását a város hivatalos lapja tette közzé: az összegzés szerint hat témában kérnek adatokat a lakosságtól.

Hitted volna? 70 éves a sebészet a városban!

2023. feb. 21.

Az egészségügy és a várostörténet összefüggéseiről rendez tudományos tanácskozást a Szent Pantaleon Kórház. Még sebészeti filmmúzeummal is készülnek szerdán délután, őrület.

Az elszabadult energiaárak átírták a városi buszmenetrendet is

Az elszabadult energiaárak átírták a városi buszmenetrendet is

2023. feb. 21.

Nehéz lenne megfogalmazni egy olyan példát, amire nincs hatással az infláció, az energiaárak brutális elszabadulása. A tömegközlekedés pedig egészen biztosan nem ilyen terület. 

Állástájékoztatók az SK On szervezésében

2023. feb. 20.

2021-ben kezdte meg második gyárának építését az SK On Hungary Iváncsán. Az óriásberuházás hamarosan a végéhez érkezik – a fontosabb épületek készültségi szintje magas és jól halad a géptelepítés is. Bár az üzem hamarosan elkészül, a toborzás még korántsem ért véget. Sőt! (X)

Már lehet igényelni az ingyenes étkeztetést a tavaszi szünetre

Már lehet igényelni az ingyenes étkeztetést a tavaszi szünetre

2023. feb. 20.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a kedvezményre jogosult gyerekeknek. Az igénylést március 22-ig várják!

DSTV: véradás a Duna Plazmában

DSTV: véradás a Duna Plazmában

2023. feb. 20.

Újabb kitelepüléses véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt helyi csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal a Duna Plazma centruma várta az önkénteseket – a hónap végén esedékes jótét célú extra nap előzetes eseményeként. Hangkép.
 
Ön is javasolhat a "Dunaújváros Ifjúságáért" díjra!

2023. feb. 19.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Ifjúságáért" díjat adományoz; március 20-ig várják a javaslatokat. Felhívás itt!

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő