Ne gyújtsa! Gyűjtse! - Kampány a szemétégetés ellen

doszerk - 2018. szeptember 13. 12:46

Konferenciával indította útjára szeptember tizenkettedikén „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” elnevezésű közös kampányát a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.

Az élet védelméért és a környezet biztonságáért szervezett kampányra azért van szükség, mert a háztartási hulladék kezelésének problémái és az emberéleteket követelő szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek az eddigieknél is erőteljesebb fellépést sürgetnek. A szakemberek célja, hogy arra ösztönözzék az embereket: ahelyett, hogy mindenféle hulladékot elégetnek, gyűjtsék azokat szelektíven. „A tűzmegelőzési feladatokra és az élet védelmére fókuszál az a kampány, amely a mai nappal indul útjára” – fogalmazott dr. Mógor Judit tű. dandártábornok, a BM OKF hatósági főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón. A tábornok a konferencia megnyitóján mindehhez hozzátette, a katasztrófavédelem bővíti az eszköztárát ezen a területen, valamint új partnerekkel és módszerekkel közvetlenül a családokat szólítja meg, nemcsak a veszélyre figyelmeztetve, hanem megoldási javaslatokat és módszereket is nyújtva annak érdekében, hogy senki ne váljon áldozattá.

Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy mindenki felelős azért, hogy egészséges környezetet teremtsen és hagyjon az utódokra. Kijelentette, hogy a háztartási hulladék kezelése összetett probléma, a biztonság mindenkinek jár, az utánunk következő generáció is teljes életet és tiszta környezetet érdemel. Nyitóelőadásában dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő arról a munkáról beszélt, amelyet a katasztrófavédelem, és ezen belül az Országos Tűzmegelőzési Bizottság a tűzesetek megelőzése érdekében végzett. A tábornok kiemelte, hogy a lakástüzekkel kapcsolatos adatok elemzésekor egyértelműen látszik, hogy tudatosabb életvitellel, szén-monoxid-érzékelők alkalmazásával és a megfelelő jogi környezet kialakításával jelentősen csökkenthető a tragédiák száma. Bérczi László kiemelte, a szemléletváltás fontos eleme az emberek felelősségérzetének és öngondoskodásra való képességének erősítése. Éppen ezért az OTB minden fórumon, az Európai Parlamenttől a magyar falvakig hirdeti a megelőzés és a tudatosság fontosságát. A főfelügyelő az új, egész országra kiterjedő kampányról elmondta, annak fontos része lesz több mint ezer füstérzékelő kiosztása és felszerelése. Ez újabb állomást jelent a lakosság figyelmének felkeltésében.

Kövecses Péter, az Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. fejlesztési és stratégiai igazgatója előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy a közös kampány jó lehetőséget teremt arra, hogy csökkenjen az emberi mulasztásból származó káresetek száma. Steiner Attila, a Budapesti Polgárőrség alelnöke azt ismertette, miként vette fel a harcot a szervezet az illegális hulladéklerakás ellen, és miként hirdeti minden korosztályban a környezetvédelem fontosságát. Dr. Béres András, a Hermann Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásából kiderült: a szennyezett levegő több mint nyolc hónappal rövidíti meg az emberek életét. A levegő szennyezéséért a lakossági fűtés, a kerti égetés, az épületek fűtésigénye és a járműhasználat is felelős – mondta a szakember.

Alapvető és egyszerű szabályok betartásával megelőzhetőek a lakástüzek, hívta fel a figyelmet előadásában Sándor Roland tű. alezredes, a BM OKF tűzmegelőzési főosztályának munkatársa. Mécsesek, vagy szabálytalanul használt elektromos eszközök, óvatlanul kezelt háztartási gépek, túlterhelt hálózatok vezethetnek pusztító lakástűzhöz – hangzott el a konferencián. Az alezredes hangsúlyozta, számos, tűzoltói beavatkozást igénylő eset megelőzhető lett volna megfelelő odafigyeléssel. Schlott Krisztián, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központjának kéményseprőipari koordinátora elmondta: a kéménytüzek kátrányosodásra, a nem megfelelő tüzelőanyag használatára, vagy éppen szabálytalanul megépített kéményekre vezethetőek vissza. Sok helyen elmarad a fűtőberendezések karbantartása, és az is előfordul, hogy rosszul szerelik be az új készülékeket. Barta-Vámos László tű. őrnagy, a tűzvédelmi és kéményseprőipari szabályozási főosztály munkatársa hangsúlyozta, a rendezvényen elhangzott tudnivalókat a továbbiakban a katasztrófavédelem munkatársai a településeken, intézményeken, fórumokon adják tovább az állampolgároknak. Mint mondta, ezeknek az előadásoknak és a füstérzékelők kiosztásának az a célja, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon a tűzmegelőzés, a szelektív gyűjtés és a személyes felelősségvállalás fontossága. Végső és legfontosabb cél pedig, tette hozzá az őrnagy, a rendezvény üzenetének az emberekhez történő eljuttatása: Ne gyújtsa! Gyűjtse szelektíven!

-katasztrofavedelem.hu-

A rovat további hírei: Sziréna

Rablás elkövetőjét keresik a dunaújvárosi rendőrök (FRISSÍTVE)

Rablás elkövetőjét keresik a dunaújvárosi rendőrök (FRISSÍTVE)

2023. aug. 21.

Az ismeretlen férfi késsel fenyegette meg az egyik dunaújvárosi üzlet alkalmazottját. Kép és videó is készült a tettesről – jelentkezzen, ha felismeri! (FRISSÍTVE)

Tartálykocsi égett Székesfehérvárnál (FRISSÍTVE)

Tartálykocsi égett Székesfehérvárnál (FRISSÍTVE)

2023. aug. 20.

Kigyulladt egy üzemanyagokat szállító nyerges vontató augusztus 20-án délután a 62-es főút, az M7-es autópálya felhajtója előtt, Székesfehérvár közelében. (FRISSÍTVE)

Autótűz Dunaújvárosban

Autótűz Dunaújvárosban

2023. aug. 18.

A város hivatásos tűzoltóinak kellett eloltaniuk a lángokat az Építők útján.

Kétszer hajtott ittasan – eltiltás lehet a vége

Kétszer hajtott ittasan – eltiltás lehet a vége

2023. aug. 17.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat azzal a férfival szemben, akit februárban, majd májusban is ittas vezetésen kaptak. Felfüggesztett szabadságvesztés lehet a vége – és ha igaz, eltiltják a járművezetéstől.
 

Háromszoros eltiltás sem fékezte – 90 nap elzárás lehet a vége

Háromszoros eltiltás sem fékezte – 90 nap elzárás lehet a vége

2023. aug. 14.

Pedig a kaméleonbőrt nem számítva minden trükköt bevetett annak érdekében, hogy utolsó lebukásakor mentesüljön a felelősségre vonástól. Nem jött be, már bíróság elé is állították a notórius szabályszegőt.

DSTV: fokozott figyelemmel az utakon

DSTV: fokozott figyelemmel az utakon

2023. aug. 13.

A város több pontján ellenőrizték az autósokat a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a közelmúltban , derül ki a DSTV összegzéséből. Az országos programhoz kapcsolódó akció a passzív biztonsági eszközök ellenőrzését célozta. Hangkép.

Országos akciót kezd a rendőrség – sebességmérések özöne várható

Országos akciót kezd a rendőrség – sebességmérések özöne várható

2023. aug. 08.

Egészen vasárnapig tart a rendőrség országos akciója – az ORFK tájékoztatása szerint célzottan a megengedett sebességet túllépő járművezetőket szűrik ki. Minden eszközt bevetnek – a vármegye útjain is!