Dunaújváros Hetilap

Orbán: májusban meg kell változtatni az európai politikát

doszerk - 2018. szeptember 28. 12:17

A bevándorláspárti és a bevándorlásellenes európai képviselők csatája még nem dőlt el, a mérkőzést meg kell vívni, és májusban az európai parlamenti (EP) választáson meg kell változtatni az európai politikát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő kifejtette: ma az EP-ben és az Európai Bizottságban is elsöprő többségben vannak a bevándorlást támogatók, akik „egyben egy komoly demokráciaproblémát is jelentenek”, hiszen olyasmit képviselnek, amit egyébként az európai emberek nem akarnak.

Az európai emberek azt várják a vezetőiktől, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba, és mondják ki: helyesnek vagy rossz dolognak tartják a migrációt – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte a döntő mondat az, hogy a migráció rossz dolog, az valójában lakosságcserét jelent.

„Egyre kevesebb európai ember születik, és egyre több idegent hoznak ide. Ez meg fogja változtatni a kultúránkat, és egy-két év elteltével nem ismerünk rá a saját falunkra, a saját városunkra, a saját országunkra és a saját kontinensünkre” – mondta. Hozzátette: aki nem mondja ki, hogy a migráció rossz dolog, „ezért mi az emberek oldalán állunk”, az hiába akarja korlátozni a migrációt, nem tudja megnyerni az emberek bizalmát.

Vannak olyan európai országok – folytatta a miniszterelnök -, ahol a politikusok nem merik képviselni az emberek véleményét, ám „ránk ez nem jellemző”, és „ha bennünket megtámadnak, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy megfelelő súllyal fogunk válaszolni”.

 

Fotó:MTI

Orbán Viktor kitért az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakán és annak kísérőrendezvényein elhangzottakra is, különösen két beszédre, Dimitrisz Avramopulosz európai bizottsági migrációs biztos és Donald Trump amerikai elnök felszólalására.

Előbbiről azt mondta, „a görög ember” mégiscsak „a mi alkalmazottunk, mi fizetjük, tehát neki az volna a dolga mint az Európai Bizottság tagjának, hogy bennünket képviseljen”. Ha pedig nem tud minden európai uniós tagállamot képviselni, tartózkodnia kellene attól, hogy az EU nevében nyilvánítson véleményt, mert ez egy súlyos demokráciaproblémát vet fel – fejtette ki. A görög biztos azonban New Yorkban úgy nyilatkozott – idézte -, a migráció jó dolog, folytatni kell, betelepítési programot kell végrehajtani.

A miniszterelnök kijelentette: erre senkitől nem kapott felhatalmazást a migrációügyi biztos. Orbán Viktor megismételte: ezt egy demokráciaproblémának tartja, hogy az uniós tagállamok egy részének álláspontjával szögesen ellentétes véleményt képvisel a görög biztos.

„Nem véletlen, hogy sokan vagyunk itt, ezen a kontinensen, akik várják az EP-választást jövő májusban, hogy az ilyen embereknek végre útilaput köthessünk a talpára” – mondta. Kérdésre jelezte, reményei szerint Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén távozik májusban.

Megjegyezte azt is, hogy migrációügyben Magyarországnak nem kedvező terep az ENSZ, mert a világban a migránsokat kibocsátó országok vannak többségben, a világszervezetben pedig leképződik ez az arány, és „mi, akik ilyen európai bennszülöttek vagyunk, értelemszerűen kisebbségben vagyunk”. Így az ENSZ-ben nem könnyű egyenes derékkal képviselni a magyar álláspontot, de szerencsére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek ez nem okoz problémát – tette hozzá a kormányfő.

Donald Trump beszédét Orbán Viktor úgy kommentálta: az amerikai elnök „már egy jelenségként, egy ikonként” képvisel egy álláspontot. Korábban az látszódott – fejtette ki -, hogy az Egyesült Államok úgy tekint magára, mint a helyes élet bölcsek kövének birtokosára, és ezt rá akarja erőltetni a világra, benne Magyarországra is. Ezzel kapcsolatban úgy emlékezett vissza: Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszterrel „annyit szenvedtem, hogy azt el sem tudom önnek mondani”.

Donald Trumpot hallgatva azonban az tűnik ki – folytatta -, hogy az amerikaiak ezt úgy élték meg, hogy ők vállaltak egy világjobbító szerepet, ami valójában ellentétes volt a saját nemzeti érdekeikkel.

A miniszterelnök szerint ennek kijelentése után az Egyesült Államokra nem úgy kell tekinteni, mint korábban, vagyis nem védekezni kell vele és az illetéktelen kulturális befolyásolási kísérleteivel szemben, hanem „megpróbálhatunk érdekalapon partneri viszonyt kialakítani”.

A belpolitikára rátérve Orbán Viktor elmondta: a demográfia ügyében tervezett nemzeti konzultáció kérdéssorát péntek délután szeretné véglegesíteni. Míg az EU-ban a demográfia a számok tudománya – ha „hiányoznak emberek, legyen helyettünk máshonnan”, Afrikából, Ázsiából -, addig Magyarországnak „nem számok kellenek, hanem magyar emberek” – fogalmazott, úgy folytatva, hogy a minél több gyermekhez család kell, ahhoz pedig egy édesanya és egy édesapa kell, „lehetőleg egy nő meg egy férfi”.

A célnak azt nevezte, hogy minden tervezett gyermek megszülessen. A kormányfő végül megerősítette: idén is lesz nyugdíjprémium. Elmondta, csütörtök délután Varga Mihály pénzügyminiszter azt a tájékoztatást adta neki, hogy a gazdasági adatokból teljesen egyértelmű: az év végén, novemberben, lesz nyugdíjprémium, a gazdasági növekedés ugyanis elérte azt a szintet, amely alapján ez megilleti a nyugdíjasokat.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

2025. okt. 07.

Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

2025. okt. 07.

Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

2025. okt. 06.

Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k!  (galériával)

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)

2025. okt. 06.

Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt. 

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

2025. okt. 04.

Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.