Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Sikerrel indult az évad

Kultúra
Dr. Kozmosz
premier
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. szep. 29., 08:44

A Bartók színház idei első előadása nem csak, hogy hozza szellemi elődjének, a Mikrokozmosznak a színvonalát, hanem egy igen színes és érdekes évadot vetít előre.

Lezajlott az idei első premier a Bartókban. A Dr. Kozmosz című gyerekelőadás pénteken este hétkor debütált a stúdióteremben, nagy sikerrel. Ehhez hozzájárulhatott, hogy a gyerekelőadások általában mindig nagyon népszerűek és jól is sikerülnek színházunkban, és az is, hogy ezúttal egy kvázi-folytatásra válthattak jegyet a látogatók, amit a tavaly nagy sikerrel futó Mikrokozmosz utódjaként is értelmezhetünk. A Dr. Kozmosz ugyanúgy nagy kérdéseket jár körbe, mint az egészség, a betegség, a gyógyulás, és mindezt ugyanúgy kortárs és klasszikus versek előadásával teszi, rengeteg mozgással, énekkel és tánccal, ötletes díszletek között. Csadi Zoltán, a darab rendezője elmondta, úgy sikerült színpadra állítani a darabot, ahogyan azt korábban elképzelték.

- Az az út, amit bejártunk, illetve azok a célok, amiket kitűztünk magunk elé, azok szépen teljesültek. Nehéz, feszített próbafolyamat volt, sokat dolgoztunk rajta, de ennek a sok munkának megvan az eredménye, és végül egy korszerű, modern gyermekelőadást hoztunk össze. A gyermeki lélekből és a gyermeki gondolkodásból kiinduló, és a gyermeki eszköztárat, gondolatiságot felhasználó és továbbfejlesztő előadást.

A darab négyszereplős, de Siménfalvy Ágotának csak a hangja van jelen, mint Dr. Kozmosz. A másik három főszereplő, Gasparik Gábor, Kiss Attila és Tőkés Nikoletta a három kórházban fekvő kis beteget alakítja. Utóbbi elmondta, nem okozott számára gondot a rengeteg mozgás és bonyolult koreográfia az előadás alatt.

- A fiúkban nagyon bízom, Gasparik Gáborban és Kiss Attilában, illetve volt egy remek koreográfusunk, Györfi Csaba személyében, akivel már többször is dolgoztunk együtt. Szerintem igényli is a mostani színház és a gyerekek felgyorsult világa azt, hogy minél intenzívebb, minél látványosabb, minél több akrobatikus elemet tartalmazzon egy előadás. Nagyon kiváltságos helyzetben is voltunk, hiszen nagyon hamar összeállt minden, rendkívül hamar tudunk a valós díszletben próbálni, ami fontos volt, hiszen kezdettől fogva éreztük a teret, tudtuk, mennyit és merre mozoghatunk, ennek köszönhetően pedig hamar sikerült begyakorolni a mozdulatokat.

A Dr. Kozmosz sikerrel mutatkozott be a nézők előtt, október folyamán pedig még négyszer lesz látható a Bartók színház stúdiótermében, először október 2-án, kedden, majd másnap, végül pedig két héttel később, október 16-án, ugyancsak kedden és egy napra rá, szerdán.

2. Galéria
Dr. Kozmosz
premier
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Lezajlott az idei első premier a Bartókban. A Dr. Kozmosz című gyerekelőadás pénteken este hétkor debütált a stúdióteremben, nagy sikerrel. Ehhez hozzájárulhatott, hogy a gyerekelőadások általában mindig nagyon népszerűek és jól is sikerülnek színházunkban, és az is, hogy ezúttal egy kvázi-folytatásra válthattak jegyet a látogatók, amit a tavaly nagy sikerrel futó Mikrokozmosz utódjaként is értelmezhetünk.

Ónodi Zoltán
Dr. Kozmosz premier a Bartókban - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2018. szep. 29.

A rovat további hírei: Kultúra

Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata

Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata

2025. júl. 23.

Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!

Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár

Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár

2025. júl. 22.

Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
 
DSTV: dacolva az elemekkel

DSTV: dacolva az elemekkel

2025. júl. 21.

A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
 
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

2025. júl. 20.

A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.

DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában

DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában

2025. júl. 19.

Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.

ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"

ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"

2025. júl. 18.

Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!

Interaktív időutazás a kőtárban

Interaktív időutazás a kőtárban

2025. júl. 18.

Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő