Dunaújváros Hetilap

A balkáni útvonalon jelenleg is 70 ezer migráns van

doszerk - 2018. október 28. 9:07

Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon jelenleg 70 ezer ember tartózkodik - hívta fel a figyelmet az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kósa Lajos emlékeztetett, hogy október 24-én a bosnyák-horvát határon, Bihacnál "több ezer illegális határátlépő migráns próbálta meg erőszakkal áttörni a horvát határt", de feltartóztatták őket a horvát rendőrök. Szerinte "ugyanaz a forgatókönyv, (...) ugyanazok a finanszírozók, ugyanazok a nemzetközi szervezetek" állnak emögött, mint 2015-ben Röszkénél, amikor bevándorlók megpróbálták áttörni a határon. 

 Kósa Lajos úgy fogalmazott: az, amit a kormány és a parlamentnek a migrációt ellenző része elképzelt, működik, "helyesek az intézkedések és szükségesek is". Hangsúlyozta: a rendőrség és a határvadászok a honvédség segítségére támaszkodva megbízhatóan el tudják hárítani az olyan kísérleteket, mint ami a horvát-bosnyák határnál bekövetkezett.

A fideszes politikust arról is kérdezték, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként a házelnökhöz fordult Demeter Márta ügyében, és Kövér László kezdeményezte az LMP-s képviselő, a bizottság alelnöke nemzetbiztonsági felülvizsgálatát. Kósa Lajos azt mondta: Demeter Márta hazudott, hiszen vádjai nem bizonyultak igaznak. Megjegyezte: az LMP-ben úgy választották társelnöknek, hogy pontosan tudták, "súlyosan hazudott".

Felhívta a figyelmet arra, hogy Demeter Márta a bizottság tagjaként gyakran jut minősített iratokhoz, képviselői esküje pedig kötelezi a titkok megőrzésére és a törvények betartására. Kósa Lajos szerint az LMP-s képviselő megsértette a "nemzetbiztonságról szóló törvényt, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, a házszabályt, az alkotmányt és saját képviselői esküjét is". Ha a felülvizsgálat megállapítja, hogy Demeter Márta valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mert "nincs rá garancia", hogy megőrzi a tudomására jutott titkokat, akkor vissza kell hívni a honvédelmi bizottsági tagságából, és az LMP-nek küldenie kell helyette egy másik embert.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Elkészültek a murvázási feladatokkal

Elkészültek a murvázási feladatokkal

2025. aug. 13.

Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

2025. aug. 12.

Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

2025. aug. 12.

A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.

DSTV: toboroznak az egyenruhások

DSTV: toboroznak az egyenruhások

2025. aug. 12.

Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.

 

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

2025. aug. 11.

A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

2025. aug. 09.

Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról. 

Segítő kéz az álláskeresésben

Segítő kéz az álláskeresésben

2025. aug. 08.

Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!