A Dunaferr győzött a csarnokavatón
Az Aramis új csarnokot avatott a ma esti NBI-es futsal bajnokság 5. fordulójában, melyen a kiváló első félidőt produkáló Dunaferr végül magabiztos, négygólos győzelmet aratott.
A Veszprém elleni hazai Dunaferr győzelmet követően ezúttal idegenben folytatta szereplését futsal csapatunk. Az Aramis otthonába látogattak Fehér Zsolt tanítványai, akik a hazaiak új csarnokában rendkívül motiváltan, összeszedetten kezdték meg a találkozót. Az ünnepi hangulatot Pál Patrik törte meg, aki egy szépségdíjas akció végén Fekete passzát vágta a hazai kapuba (0-1). Miután ebből magához tér az Aramis, egyre veszélyesebb támadásokat szőtt. Az egyenlítés mégis egy váratlan helyzetből jött. Boznánszky Gábor és Sámson Zoltán passzok után az utóbbi játékos kisodródva, szinte az alapvonalról vágta a középre a labdát, amely alaposan meglepte Rigót, akinek a játékszer a feje fölött vágódott a kapunkba (1-1). Ezt követően a Dunaferr több helyzetet dolgozott ki, többek között Fridrich előtt adódott ziccer, de azokat nem sikerült góllal befejezni. Ekkor Fehér Zsolt időt kért, amely után teljesen megváltozott a játék képe, hiszen ettől kezdve beindult a Dunaferr gólgyára. Szép gurítgatás után 11 méterről zúdított védhetetlenül Vámosi kapujába Hosszú Ádám (1-2), majd Klacsák Bence egy előretörést követően emelt a hálóba (1-3). Néhány perccel később újabb gólnak örülhettünk. Ezúttal Fekete Róbert volt az előkészítő, akinek visszagurítását Németh Péter hálálta meg (1-4), aki ezzel beállította az első félidő végeredményét. Fordulás után gyorsan sikerült növelni az előnyünket. Pál Patrik szerzett labdát az ellenfél térfelének közepén, aki egy csel után vállalta el a lövést, amely egy hazai védőn irányt változtatva jutott a kapuba (1-5). Pár perc csendesebb játék után ismét váratlan gólt szerzett az Aramis. Úgy tűnt, hogy a Dunaferr végezhet el partrúgást, de a játékvezető ezt másként látta, és a jogot a hazaiaknak adta. Ez teljesen váratlanul érte játékosainkat, akik állva nézték, hogy Fekete Olivér megiramodik a játékba hozott labdával, melyet a kifutó Rigó fölött a kapuba emelt (2-5). A játékvezetés ezt követően sem állt helyzete magaslatán, akik ítéleteikkel sem tudták zavarba hozni a mieinket, hiszen a félidő közepén ismét Fekete Róbert talált a kapuba, aki Hosszú Ádám hajszálpontos passzát fejezte be eredményesen (2-6). Sáhó Kristóf lábában volt a hetedik találatunk, aki előbb nem találta el nagy helyzetben a kaput, majd egy támadással később is pontatlanul célzott. Közben Rigó Lászlónak is akadt dolga, aki kapujából kifutva becsúszva, majd a gólvonalon lábbal védett. Fehér Zsolt csapata a folytatásban akár ki is üthette volna ellenfelét, hiszen számolatlanul dolgozta ki lehetőségeit, azok azonban sorra kimaradtak. Az újabb találathoz Fridrich Dávid állt a legközelebb, aki a kapufát találta el. Hat perccel a vége előtt Németh Márton közeli bombáját védte Rigó, aki Bognár, majd Genczler lövésénél is remekelt. A végjátékban Fehér Zsolt minden játékosának lehetőséget adott, akik a kiadott taktikai utasításokat betartva fejezték be a találkozót. A Dunaferr ezzel a sikerrel tovább folytatta jó szereplését, akiknek legközelebb hazai pályán pénteken 19 órától szurkolhatunk, amikor a Rubeola Csömör csapata érkezik Dunaújvárosba.
ARAMIS SE - DUNAFERR DUE DUTRADE FC 2-6 (1-4)
Vezették: Juhász Dávid, Kubicsek Máté, Tamás Patrik
ARAMIS SE: Vámosi Marcell József - Sámson Zoltán 1, Bognár Bence, Gál András, Boznánszky Gábor. Cserék: Soós Arnold - Németh Márton Gellért, Fekete Márk, Kulcsár Gábor, Frankovszky Dániel Gábor, Genczler Kornél, Fekete Olivér 1, Juhász Donát, Vattamány Dávid. Vezetőedző: Frank Tamás
DUNAFERR DUE DUTRADE FC: Rigó László - Németh Péter 1, Pál Patrik Krisztián 2, Fekete Róbert 2, Hosszú Ádám 1. Cserék: Csresnyés Alex És Reveland Zoltán - Oroszi László Krisztián, Klacsák Bence, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Szabó Kristóf, Sáhó Kristóf, Hajdú Norbert. Vezetőedző: Fehér Zsolt
A rovat további hírei: Sport
DSTV: fiatal tehetségek a vízen
2025. okt. 08.
Remekül szerepeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet Racicében rendeztek meg a közelmúltban. Blényesi Rékát, Bebők Larát és Györkő Hubát kérdeztük a versenyről. Hangkép.
Fényes érmek a lengyel fővárosból
2025. okt. 08.
Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.
Dupla siker az uszodában
2025. okt. 07.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.
DSTV: fociztak az ovisok
2025. okt. 07.
Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.
Éremeső Nagykanizsáról
2025. okt. 07.
Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.
Végleges a magyar vb-keret
2025. okt. 06.
Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.
Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak
2025. okt. 06.
Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.








