A kerítésre szükség van!
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti és ellenzéki képviselői is úgy vélik, a jelenlegi helyzetben szükség van a magyar határt védő kerítésre.
A testület keddi ülésén meghallgatta a nemzetbiztonsági szolgálatok - köztük az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ - képviselőit a határvédelem tapasztalatairól. Halász János, a bizottság fideszes alelnöke ennek alapján azt mondta: a határzár bevált, védi Magyarország és az Európai Unió biztonságát. Amióta kerítés van, csökkent Magyarországon a nemzetbiztonsági kockázat - hangsúlyozta.
Ezért is fontos a Sargentini-jelentést elutasító határozati javaslat azon pontja, miszerint Magyarország maga védi a határait - tette hozzá Halász János. Úgy fogalmazott: "fenntartjuk a kerítést, nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határvédelem jogát". Ezzel a bizottság többsége is egyetért - közölte.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.