Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A magyar népmese napja az MMK-ban

Vass Ádám - 2018. október 1. 7:34

A hónap elején megnyílt Népmesepontban egymást érik a gyerekeknek szóló programok, a magyar népmese napja pedig egy ilyen helyen igazi ünnepnek számít.

A CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban közel egy hónapja tárta ki kapuit, azóta pedig folyamatosan, változatos programokkal várják a kicsiket az országosan is egyedülálló Népmesepontba. Vasárnap, a magyar népmese napján mesemaratonnal és számos más foglalkozással készültek az MMK-ban a különleges esemény tiszteletére. A diafilmvetítések mellett kézműves foglalkozások, mesés memóriajátékok várták a gyerekeket, illetve több közös játék és ismerkedés a hangszerekkel.

Természetesen nem maradhattak ki Benedek Elek meséi sem, hiszen az ő születésének évfordulóján ünnepeljük a magyar népmese napját. Az élőszavas mesemondások alatt a gyerekek hallhatták többek közt a Gyöngyvirág Palkót, a Többsincs királyfit és A békekirályfi című történeteket is.

A rovat további hírei: Kultúra

Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád

Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád

2025. jún. 13.

Újra nagy sikert aratott a közönség körében a MIKRO Fesztivál a Bartók Kamaraszínházban. Széles repertoárral várták idén is a színházkedvelőket atalálkozón, amit már negyedik alkalommal rendezett meg a művészeti intézmény közössége múlt héten.

Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye

Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye

2025. jún. 13.

Előbb Szabó Zsolt képviselő körzetébe, a Generációk Házába, majd később Motyovszki Mátyás körzetébe, a Római városrészi Civil Házba költözött Simon István fotógyűjteménye. A bemutató jótékony célt is szolgál, az esőembereknek gyűjtenek.

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

2025. jún. 12.

Író-olvasó találkozóval is készült az ünnepi könyvhétre a József Attila Könyvtár, idézte fel a DSTV összeállítása. Az intézményben Bauer Barbara íróval, újságíróval találkozhattak az érdeklődők a közelmúltban. Hangkép.

Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban

Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban

2025. jún. 11.

Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.

DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában

DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában

2025. jún. 11.

Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

2025. jún. 10.

A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

2025. jún. 10.

Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.