Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A részsikereknek is örülni kell!

Sport
röplabda
Kecskemét
Dunaújváros
vereség
DSE Röplabda Akadémia

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. okt. 19., 19:45

A röplabda NBI harmadik fordulójában a Kecskemét együttesét fogadta a Dunaferr SE, mely összecsapáson a vendégek papírforma győzelmet arattak.

Nehéz mérkőzés várt ma este a Dunaferr SE röplabdázóira, hiszen a pillanatnyi listavezető Kecskemét gárdáját fogadták. A vendégek két győzelemmel, míg a mieink két vereséggel kezdték a szezont, így a találkozó esélyesének Dávid Zoltán tanítványai számítottak. Tomanóczy Tibor abban bízott, hogy fiataljai ma mindenképpen megpróbálják nagy küzdelemre késztetni ellenfelüket. Az összecsapás legelején megpróbálták felvenni a ritmust a hazaiak, amely 4-7-ig rendben is volt, majd két nyitáshiba után megléptek a vendégek (5-10). Vezetőedzőnk időkérése után szép pontokat szerezve csökkent a különbség (10-12), majd az egyenlítésnek örülhettünk (12-12). Sőt, még a vezetést is sikerült átvennünk (14-13), ekkor azonban ennél a pontszámnál beragadtunk, így ismét futhattunk az eredmény után (14-18). A végjátékban már nem volt elég átütő erőnk, míg a Kecskemét szép pontokat szerezve behúzta a szettet (19-25). A második játék elején a kiváló sáncolásaiknak köszönhetően léptek meg Dávid Zoltán tanítványai (0-3), majd szép labdamenetek után örülhettünk a hazai pontoknak (6-8). Öröm volt látni fiataljaink összpontosítását annak ellenére, hogy a különbség nem csökkent (9-11). A folytatásban Pesti Marcell nyitásai ültek (10-17), majd Tomanóczy Bálint centerpontjának örülhettünk. A végére így is kinyílt az olló, és nagy különbséggel nyert a Kecskemét (14-25). A harmadik szett igazi meglepetést hozott, hiszen a Dunaferr nagyszerű játékkal megszerezte, majd meg is tartotta a vezetést (5-3). A folytatásban továbbra is a mieink domináltak (9-5), ekkor azonban túlságosan belelkesedtek fiaink, ami most a kárukra ment (10-10). Ennek ellenére a vezetést sikerült visszavenni (14-12), és meg is tartani (16-14). A hősies küzdelemben a rutinosabb vendégek egyenlítettek (16-16), majd a vezetést is átvették (18-19). A játék vége még tartogatott izgalmas labdameneteket, végül azonban érvényesült a papírforma (21-25).

Tomanóczy Tibor: A mérkőzés már egy fokkal jobb volt, mint az előzőek, melyért dicséret illet mindenkit. Azt azonban meg kell tanulnunk, hogy hogyan kell átlépnünk az árnyékunkat, és el kell hinnünk, hogy győzni tudunk. Voltak hibáink, melyekből tanulnunk kell, de a részsikereknek is nagyon kell örülnünk.

Dunaferr SE – Kecskeméti RC 0-3 (19-25, 14-25, 21-25)

Vezették: Mezei Zoltán István és Szabó Péter

Dunaferr SE: Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Csizmadia Tamás, Móró Ákos, Matyiák Árpád, Sárközi Kálmán (liberó). Cserék: Balázs Bálint, Mihucz Csaba, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Hatvany Zsolt, Iván Gergő. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Kecskeméti RC: Gacs Dániel, Szabó Márton Károly, Pesti Marcell, Lopez Sanchez Viktor Isaias, Krupánszki Olivér, Deliu Amarildo, Deák Márk (liberó). Cserék: Szabó Vilmos József, Dobos Péter, Török Szabolcs, Gönczi Imre, Kara Zsombor (liberó). Vezetőedző: Dávid Zoltán

 

A rovat további hírei: Sport

Éremeső a gyermekek gáláján

2026. már. 04.

Összesen tizennégy dobogós helyezéssel zárták a Dunakeszin megrendezett gyermek gálát a DKSE és enyingi fiókszakosztályának birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Nem borult a papírforma a Pénzügyőr ellen

2026. már. 04.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a vendég Pénzügyőr dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga kedd esti fordulójában.

Rangadóval folytatják a bajnokságot

2026. már. 03.

Idegenben, az Eger otthonában ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnoki középszakasz felsőházának harmadik fordulójában szerdán este hét órától.

Két ezüst a válogatón

2026. már. 03.

Utassy Lilla és Kaszala Máté is a második helyen végzett a kötöttfogású és női U15-ös birkózók Dunakeszin megrendezett válogató versenyén.

Tisztes helytállásban bízva

2026. már. 03.

A Pénzügyőr elleni hazai mérkőzéssel folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE röplabda csapata ma este hét órától.

Focival emlékeztek egykori társaikra

2026. már. 02.

Az Africas csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban vasárnap megrendezett XVI. Dunabau Deák Senior Kupa kispályás labdarúgó torna.

A véghajrában bukott pontokat a DFC

2026. már. 02.

Háromszor is vezetést szerzett, mégis csak egy pontot hozott haza Érdről a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III dél-nyugati csoportjának tavaszi rajtján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő