Csökkenhet a vízi áruszállítás a Duna vízszintje miatt
Jelentősen csökkenhet idén az áruszállítás a Dunán a folyó alacsony vízszintje miatt, a bajai és a paksi kikötőkben eddig az éves átlagforgalom fele teljesült.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint szerdán tovább csökkent a Duna vízszintje, Budapestnél 43-44 centiméterre. Az alacsony vízszint rekordja már megdőlt Adonyban, Dunaújvárosban, Dunaföldváron, Pakson és Domboriban. Ez várható csütörtökön Bajánál és Mohácsnál is. Az OVF szerdán hajnalban megtiltotta a teherhajóknak a folyón való közlekedést. Az alacsony vízállás valamennyi dunai kikötőt súlyosan érintette, a hajókat a szokásos, kétméteres merüléshez képest 1,2-1,5 méteres merüléssel lehetett megrakodni - mondta Szalma Béla, a Magyar Dunai Kikötők Szövetségének elnöke az MTI-nek. A hazai dunai kikötők az utóbbi évtizedek egyik legrosszabb évüket zárhatják, forgalmuk összességében legalább 30 százalékkal csökkenhet - tette hozzá. A dunai kikötők Magyarországon évente átlagosan 6-8 millió tonnás forgalmat bonyolítanak le, amelyből mintegy 2-3 millió tonna gabona. A mostani, kisebb forgalom miatt a kikötők raktárai is telítettek - jegyezte meg a szövetség elnöke.
MTI-fotó (Sóki Tamás felvétele)
A bajai kikötőből október közepéig az átlagos, 800 ezer tonna felét szállították el - mondta Nagy László, a 70-75 százalékban mezőgazdasági árut forgalmazó Bajai Országos Közforgalmú Kikötő (OKK) Kft. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, jelentős vízszintemelkedés kellene ahhoz, hogy ismét megindulhasson a szokásos forgalom. Bajánál már nyáron elérte a legkisebb vízállást a Duna, és néhány nap múlva még alacsonyabb vízszint várható - tette hozzá. Németh Tamás, a szekszárdi Sygnus Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a cég paksi és adonyi kikötőjében szeptemberben a szokásos forgalom 25-30 százalékát bonyolították; az éves 600 ezer tonna helyett idén várhatóan 250 ezer tonna áru hagyja el a kikötőket. A kft. 600-800 ezer tonnás raktárkapacitása teljesen ki van használva, a tárolókat egyelőre a nyáron betakarított búza, árpa és napraforgó foglalja el, a kukorica távolabbi raktárakban van elhelyezve. Becslése szerint országos szinten mintegy fél millió tonna termény vár a raktárakban szállításra. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az alacsony vízállás nem csak a kikötőknek, hanem a termelőknek is veszteséget okoz, mivel így drágul a szállítás. Maros Norbert, a Tolna Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének titkára elmondta: Tamási és Paks térségében néhány cég nem tudta a tervezett ütemben betakarítani a kukoricát, mert a nyáron betakarított termést nem szállították a Dunán. A megrekedt készletek miatt előfordult, hogy nyomottabb áron kellett értékesíteniük a kukoricát - tette hozzá.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben
2024. ápr. 27.
Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.
Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein
2024. ápr. 27.
Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.
Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára
2024. ápr. 26.
A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.
Bővíteni kívánják a jogosultak körét és az osztópontok számát is
2024. ápr. 26.
Pontosan egy évvel ezelőtt kezdett működni városunkban a Szociális konyha szolgáltatás. Dunaújváros önkormányzata a nehéz helyzetben élőkön kívánt azzal segíteni, hogy minden 18. életévet betöltött városlakó egy tál meleg ételhez juthasson. A szolgáltatás sikeres, és a városvezetés a bővítésen dolgozik, Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatott a tervekről.
DSTV: sikerrel debütált Dunaújváros
2024. ápr. 26.
A rotterdami tanácskozásról már olvashattak, de most itt a DSTV összeállítása arról, hogy városunk is kapcsolódott az Új Városok Nemzetközi Hálózatának munkájához. Az uniós pályázat részleteiről, az új városokkal kapcsolatos kutatásokról és tervekről Zsinka Gabriella és Gyöngyössy Csaba számolt be. Hangkép.
Másfél órán belül leadták az ajánlásokat
2024. ápr. 25.
Április 20-án hivatalosan is megkezdődött a június 9-én esedékes választások kampánya. A városban közlekedő állampolgárok ezt onnan is tudhatják, hogy elkezdtek plakátolni az utcákon, a két nagy jelölőszervezet (amelyek az önkormányzati választáson indulnak) pedig már össze is gyűjtötte, le is adta az ajánlásokat.
Dunaújváros Díszpolgára: díjátadó a Mondbach-kúriában
2024. ápr. 25.
Új helyen rendezik az önkormányzat egyik legrangosabb elismerése díjátadó ceremóniáját: a Dunaújváros Díszpolgára cím büszke birtokosa a felújított Mondbach-kúriában veheti át a kitüntetést pénteken délután. Meghívó.