Daruszentmiklóson, a Berzsenyi Dániel utcában ellenőriztek a rendőrök tegnap délután egy férfit, akiről megállapították, hogy vele szemben a Dunaújvárosi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. A járőrök a 24 éves helyi lakost elfogták, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették.
Körözött férfit fogtak
A rovat további hírei: Sziréna
Holttest a kiserdőben, vizsgálódik a rendőrség
Több forrásunk, köztük megbízható informátor szerint is egy megcsonkított tetemre bukkantak a Piac téri vasmű kapunál lévő kiserdőben – úgy tudjuk, a holttestről szerdán érkezett bejelentés a rendőrségre. Nagyon durva történet.
Azonosították a rendőrök a Dunában talált holttestet
A dunaújvárosi kapitányság vizsgálata nyomán derült ki, hogy a főváros IX. kerületéből eltűnt 32 éves férfit maradványai kerültek elő a folyamból Adony térségében a napokban.
Ittasan balesetezett – maradandó fogyatékosságot okozott
A Dunaújvárosi Járásbíróság dönt a borzalmas végkifejlettel járt balesetet okozó férfi ellen kezdett eljárás nyomán – az elkövető ittasan ült a volán mögé, majd csattant frontálisan Mezőfalvánál.
Frontális ütközés, halálos baleset a 62-es úton (FRISSÍTVE)
Frontális baleset történt kora délután a városunkat a megyeszékhellyel összekötő főúton Seregélyesnél, egy ember életét veszítette, a 62-es főút kora délután óta órákon át csak kerülővel volt járható. Vezessenek óvatosan! (FRISSÍTVE)
Legyen biztonságos az emlékezés!
A következő napokban a rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében. Bűnmegelőzési tipptárral is szolgáltak.
Közlekedj okosan – a ködös időben de pláne!
A megváltozott látási, időjárási és útviszonyokra, a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság összegzése. Ködös reggelek, csak óvatosan!
Magával is végzett a feleséggyilkos férfi
A 62 éves B. János a börtönben oltotta ki saját életét vasárnap, értesült több, köztük nem hivatalos, de megbízható forrásból is a DO. A megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata megerősítette a hírt: a férfi öngyilkos lett.

