Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap) 9:58 - Várkonyi Balázs

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

Hiába mondta a gazda, hogy Jacket a becsületes nevén illik szólítani, a srácok aztán is Janizták a derék jószágot. Aki egy hátasló volt a legjavából, fiatal csődör, játékos, szertelen, csibészkedésre mindig kész. A lovas tábor főnöke a rutinosabbakat ültette rá, a kicsiknek maradt a többi, például a kedves, nyugodt Juci. Persze, hogy azt a nevet is a gyerekek aggatták rá…

A táborban mindig történt valami érdekes. Egy nap a patkolót várták. Meg is jött az ismerős vándorkovács, és amíg egyik-másikkal foglalatoskodott, a többi a karámoszlopoknál állt, kikötve, hogy ne legyenek láb alatt. A lovas csemeték ott sertepertéltek, nézték a műveletet, értően, hisz nem először láttak ilyet.

Közben két új ember érkezik. Egyik idősebb, belé karolva egy fiatal fiú, sötét szemüvegben, lovaglócsizmában, kezében kobak. A karámhoz mennek. Itt áll előttem, érzem – mondja a fiú. Igen. Ki van kötve – válaszol az idősebb. A fiatalabb kissé oldalt lép, jártas a lótudományban, tisztában van a szabállyal, hogy kikötött lovat, pláne, ha még nem ismerős, csak lassan, karéjozva szabad megközelíteni, a fejét nem simogatni, legfeljebb a nyakát könnyedén megpaskolni, azt lehet. Így is tenne, de ahogy a ló felé nyúl, bal könyöke a villanypásztor drótját érint, és a gyenge figyelmeztető áramot átadja a mit sem sejtő Jacknek. Az hatalmasat horkant, döbbenten néz a villámot szóró kézre, keservesen panaszkodva tiltakozik a durva inzultus miatt. A fiú szégyelli, hogy ilyen ügyetlen volt, szabadkozik, de az öreg lovász mondja, semmi baj, még vele is megtörténik ilyen.

Fotó: Fortepan

Meglepetés Janit – nomen est omen – igazi, megrázó meglepetés érte ezen a délutánon. A kisebb gyerekek nevettek a különös jeleneten, de leintette őket a táborparancsnok. Majd holnap nem röhögtök – mondta. A srácok aztán próbálták megfejteni, mi lesz az a holnapi dolog, ami rájuk vár. Nem találták ki. Mire másnap fölkeltek, a nagyobbak már javában edzettek. Az előző napi jövevények is. Ott galoppoztak a nyárfasor előtt, a lapályon, csak ketten, arrafelé más épp nem járt. Néha vezényszó hallatszott az idősebb felől, ő kissé előbbre tartott, a fiatalabb nem sokkal mögötte. A fiún, nem túl gyakori látvány ez, akkor is rajta volta fekete szemüveg. A kicsik nézték. Lovas életüknek ugyan még az elején jártak, de a beavatottak magabiztosságával máris megállapították: amit látnak, nem az az igazi vágta, csak afféle sétagalopp.

Szünetet tartott a két lovas. A kicsik felé vették az irányt, s amikor az ugratóhoz közelítettek, az öregebb a fiúba karolt. Mint mindig, amikor valami akadály jött. Mert az ifjú lovas szemüvege mögött ott volt a vaksötét. Szeme világa nyolcévesen odalett. Így tanult meg lovagolni. És neki igazi vágta az, ami másnak sétagalopp…

Október második csütörtökjén van a látás világnapja.

A rovat további hírei: Napraszóló

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…