Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap) 9:58 - Várkonyi Balázs

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

Hiába mondta a gazda, hogy Jacket a becsületes nevén illik szólítani, a srácok aztán is Janizták a derék jószágot. Aki egy hátasló volt a legjavából, fiatal csődör, játékos, szertelen, csibészkedésre mindig kész. A lovas tábor főnöke a rutinosabbakat ültette rá, a kicsiknek maradt a többi, például a kedves, nyugodt Juci. Persze, hogy azt a nevet is a gyerekek aggatták rá…

A táborban mindig történt valami érdekes. Egy nap a patkolót várták. Meg is jött az ismerős vándorkovács, és amíg egyik-másikkal foglalatoskodott, a többi a karámoszlopoknál állt, kikötve, hogy ne legyenek láb alatt. A lovas csemeték ott sertepertéltek, nézték a műveletet, értően, hisz nem először láttak ilyet.

Közben két új ember érkezik. Egyik idősebb, belé karolva egy fiatal fiú, sötét szemüvegben, lovaglócsizmában, kezében kobak. A karámhoz mennek. Itt áll előttem, érzem – mondja a fiú. Igen. Ki van kötve – válaszol az idősebb. A fiatalabb kissé oldalt lép, jártas a lótudományban, tisztában van a szabállyal, hogy kikötött lovat, pláne, ha még nem ismerős, csak lassan, karéjozva szabad megközelíteni, a fejét nem simogatni, legfeljebb a nyakát könnyedén megpaskolni, azt lehet. Így is tenne, de ahogy a ló felé nyúl, bal könyöke a villanypásztor drótját érint, és a gyenge figyelmeztető áramot átadja a mit sem sejtő Jacknek. Az hatalmasat horkant, döbbenten néz a villámot szóró kézre, keservesen panaszkodva tiltakozik a durva inzultus miatt. A fiú szégyelli, hogy ilyen ügyetlen volt, szabadkozik, de az öreg lovász mondja, semmi baj, még vele is megtörténik ilyen.

Fotó: Fortepan

Meglepetés Janit – nomen est omen – igazi, megrázó meglepetés érte ezen a délutánon. A kisebb gyerekek nevettek a különös jeleneten, de leintette őket a táborparancsnok. Majd holnap nem röhögtök – mondta. A srácok aztán próbálták megfejteni, mi lesz az a holnapi dolog, ami rájuk vár. Nem találták ki. Mire másnap fölkeltek, a nagyobbak már javában edzettek. Az előző napi jövevények is. Ott galoppoztak a nyárfasor előtt, a lapályon, csak ketten, arrafelé más épp nem járt. Néha vezényszó hallatszott az idősebb felől, ő kissé előbbre tartott, a fiatalabb nem sokkal mögötte. A fiún, nem túl gyakori látvány ez, akkor is rajta volta fekete szemüveg. A kicsik nézték. Lovas életüknek ugyan még az elején jártak, de a beavatottak magabiztosságával máris megállapították: amit látnak, nem az az igazi vágta, csak afféle sétagalopp.

Szünetet tartott a két lovas. A kicsik felé vették az irányt, s amikor az ugratóhoz közelítettek, az öregebb a fiúba karolt. Mint mindig, amikor valami akadály jött. Mert az ifjú lovas szemüvege mögött ott volt a vaksötét. Szeme világa nyolcévesen odalett. Így tanult meg lovagolni. És neki igazi vágta az, ami másnak sétagalopp…

Október második csütörtökjén van a látás világnapja.

A rovat további hírei: Napraszóló

Csak a feketerigó…

Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat)

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

A semmiből lett színház

A semmiből lett színház

2018. december 31. (hétfő)

1953. december 31-e: az egykori krónikákban ez a dátum úgy szerepel, mint a város kultúrájának fordulónapja. Átadták ugyanis a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont. Azt, amely hamarosan igazi alkotóműhellyé, szellemi központtá lett. A később létrejött kisebb művelődési közösségek mind belőle sarjadtak ki.

Téli táj emberrel, szamárral

Téli táj emberrel, szamárral

2018. december 23. (vasárnap)

Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.

Pentele hideg decemberei

Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap)

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

Hogyan kell embert lopni?

Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap)

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.