Tegyünk egy gondolatkísértetet. Tudjuk, hogy Pentele Szálinvárossá válásáig, az új név felvételéig az első felvetéstől hónapok teltek el. Most képzeljük el: az ősi név visszavételéhez természetes körülmények között mennyi idő kellett volna? A válaszig idézzük fel a „keresztelés” előtti időket.
1951 nyarának végén, a szabadságolások után a pesti pártközpontba visszatér az élet. A kipihent csinovnyikhad kezét-lábát töri, hogy az úgyszintén kipihent nagyfőnököknek tetsző mozgalmi ötletekkel, még el nem durrantott patronokkal rukkoljanak elő. Valaki föveti: az mégiscsak tarthatatlan, hogy a környező szocialista országokban gyárépületek ormán meg városnévtáblákon virít a Generalisszimusz neve, míg nálunk egy ilyen sincs. Igaz, sok településnevet „korszerűsítettek”, Kajászószentpétert már szentpétertelenítették, Hercegfalva neve sem emlékeztetett többé a hercegekre, Szolgaegyháza is Szabadegyháza lett, mert ugye a szocializmusban nincs már szolga, csak szabad ember… Szóval történtek változások e téren is, de arra mindaddig nem gondoltak, hogy Sztálint is meg kellene tisztelni. Az ő neve pedig, mi sem természetesebb, csak a legméltóbb helyre kerülhet. Például a nehézipar épülő zászlóshajójára, a vasműre. És ebből már szinte következik a város átkeresztelése is.
Gerő Ernő felkarolta az ötletet. Legott megírta levelét Rákosi Mátyásnak, sajátjaként vetve fel a gondolatot: „Javaslom, hogy november 7-ére, vagy december 21-ére nevezzük el Dunapentelét Sztálinvárosnak, a Dunai Vasművet pedig Dunai Sztálin-műnek. … Várni az új elnevezéssel nincsen értelme, mert jelenleg már igen nagy arányokban bontakozik ki az építkezés. Az új elnevezéssel kapcsolatban komoly fellendülést lehetne szervezni az építkezésen a munkaversenyben. Úgy kellene megcsinálni a dolgot, hogy az építkezésen valóban a dolgozók ezreinek mozgalmává váljék Sztálin elvtárs nevének a felvétele, azaz úgy, hogy ténylegesen a dolgozók túlnyomó többsége a magáévá tegye ezt a dolgot, és kérje a kormánytól, hogy tegyen eleget kérelmüknek.”
Horváth László sztahanovista megálmodhatta Gerő ötletét, mert október 12-én munkásgyűlésen javaslatot tett, majd a Rákosi Mátyásnak írt levelében megfogalmazta „a vasmű és a város minden egyes dolgozója” vágyát. „Legforróbb óhajunk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóján az épülő nagy művünket és városunkat, ötéves tervünk büszkeségét a világ minden dolgozójának vezéréről, a szocializmus megvalósítójáról, a magyar nép legőszintébb barátjáról, a nagy Sztálinról nevezhessük el.” És egy hónappal az „alulról jövő kezdeményezés” után, 1951. november 7-én megtörtént az ünnepélyes névadás.
És most az elején fölvetett kérdés: mennyi idő kellett a név visszavételéhez? Hát nem hetek, hónapok! Amikor 1956. október 26-án a pentelei küldöttség az országos pártközpontban megjelölte az egyik követelést, az ősi név visszavételét, az illetékes gondolkodás nélkül rávágta: „Jó, máris Dunapentele!”
Lám, elég volt öt másodperc! Meg persze egy forradalom…
