Még két hétig fizethetünk a régi ezresekkel
Már csak két hétig, október 31-ig lehet használni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyeket, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
November 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújított 1000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, és ezt követően a kereskedők már nem kötelesek elfogadni a régi címleteket. A be nem cserélt régi 1000 forintos bankjegyek nem veszítik el értéküket, mert minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók azonos címletű, törvényes fizetőeszközre.
A megújított 1000 forintos bankjegyek a kibocsátásuk óta sikeresen terjedtek el a készpénzforgalomban, szeptember végéig az 1000 forintos bankjegyeknek közel 80 százaléka újakra cserélődött - írták. Az MNB felhívja minden olyan parkoló-, menetjegy-, ital- és áruautomata üzemeltető figyelmét, hogy - akik eddig még nem tették meg - haladéktalanul készítsék fel berendezéseiket az új 1000 forintosok elfogadására.
A forint bankjegyek változásairól, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásáról az MNB honlapján található részletes tájékoztatás - olvasható a jegybank közleményében.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.