Mese hanggal - Előadás a könyvtárban
Akusztikus zeneszínház várta a kicsiket a gyermekkönyvtárban szombaton délután az Országos Könyvtári Napok keretein belül.
Különleges előadással várta a gyerekeket a József Attila Könyvtár. A szombat délutáni produkció a Nesz-Mese nevet kapta és a csapatot négyen alkotják, akik közül hárman dunaújvárosiak. Hutvágner Éva meseíró, dramaturg, Baráth Bálint zeneszerző és Farkas Erik előadóművész mesterhármasához Szigetvári Andrea zeneszerző is csatlakozott. Céljuk, hogy a produkció alatti hangtérkép kalauzolja el a gyerekeket a mesevilágba, és ne vetített képek vagy videó segítse őket ebben.
Hutvágner Éva úgy írta a darabot, hogy abban szándékosan lukakat hagyott, amiket a zeneszerzők által generált hangok hivatottak kitölteni, és ezek segítenek abban is, hogy a hallgatók tovább szőjék, összekapcsolják a történet szálait. Az előadás az Országos Könyvtári Napok része volt és közel másfél órán át tartott, ami hosszúnak tűnhet a gyerekek számára, éppen ezért több szünetet is tartottak, a különböző etapok pedig kerek egész történetet meséltek el, így mindenki teljes élményt kaphatott kilenctől kilencvenkilenc éves korig.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: ünnepeltek a versbarátok
2025. ápr. 29.
Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép.
Gondolatébresztő tárlattal készültek
2025. ápr. 28.
Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.
DSTV: versekkel versengtek a Vasváriban
2025. ápr. 28.
Szép hagyományt folytatott a Vasvári iskola közössége a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény idén is nagyszabású versmondó versennyel ünnepelte a magyar költészet napját. Hangkép.
DSTV: húsvéti készülődés a múzeumban
2025. ápr. 27.
Az Intercisa Múzeum is ünnepi foglalkozásra csalogatta a vendégeket húsvét előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek és a felnőttek is kreatívan kapcsolódhattak be a készülődésbe, apró ajándékok és díszek készítése is szerepelt a kínálatában. Hangkép.
Idén is világsztárok és a hazai élvonal a Budapest Parkban
2025. ápr. 24.
Idén is számos világsztár, köztük Will Smith, a Biffy Clyro és a Queens of the Stone Age, valamint a hazai élvonal, például a Kiscsillag, a VHK, Geszti Péter és a Blahalouisiana ad koncertet a csütörtökön nyíló Budapest Parkban.
Jótét célú zeneünnepet varázsoltak – újra
2025. ápr. 22.
Szépséges hangverseny, magasztos céllal – idén is nagy sikert aratott a Jótékonysági pedagóguskoncert városunkban. Az esemény helyszíne ezúttal is a város koncertterme, vagyis az evangélikus templom volt még múlt szerdán.
DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán
2025. ápr. 22.
Új produkció látható a Bartók Kamaraszínház színpadán, derül ki a DSTV összegzéséből. A közönség a Most akkor című színdarabot láthatja – a riport az előadás izgalmas, kreatív alkotásai folyamatáról és a színjáték különleges életélményeiről is szót ejt. Hangkép.