Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Pecsét István tanul, vállalkozást alapít, de legfőképpen jól van

Közélet
Pecsét István
tanulás
vállalkozás
rák
gyógykezelés
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. okt. 08., 16:05

Egy évvel ezelőtt mondták ki az orvosok, hogy Pecsét István meggyógyult, legyőzte a rákot. Az éves kontrollvizsgálat eredménye pedig megerősítette, hogy továbbra sincs daganatos sejt a szervezetében. A dunaújvárosi fiatalemberrel eme jó hír kapcsán beszélgettünk, és kérdeztük új feladatairól is.

- Tavaly október 24-én a kínai Fuda kórházban mondták ki az orvosok, hogy eltűnt a rák a szervezetemből. Most készült el az éves kontroll vizsgálatom, egy mellkas CT, amelyet Budapesten végeztek el. Az látszódik a felvételen, hogy minden rendben van továbbra is, nincs rák a szervezetemben. Ez egy nagyon jó hír volt.

Folytatni kell még a gyógykezelést?

- Igen, a májtranszplantáció miatt még folytatni kell, ugyanis az immunrendszerem nem úgy működik, mint másoknak. A vérképből lehet mérni az immunrendszer szintjét. Amikor elkezdtük a kezeléseket, nagyon alacsony volt az enyém, most már kezd megfelelő szintre emelkedni, körülbelül 30-40 százalékkal tudták feljebb vinni. Egy pár kezelésre még szükség van annak érdekében, hogy az immunrendszerem át tudja venni azt a védekező szerepét, hogy ha esetleg kóbor ráksejt lenne a szervezetemben, akkor azt le tudja győzni.

Mikor mész legközelebb ilyen kezelésre?

- Október végén utazom megint Kínába. Egy hétig leszek ott, annyi idő elég a szükséges gyógykezelésre.

A közgyűlés a legutóbbi ülésén a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány kuratóriumi tagjai közé választott. Hogy fogadtad a felkérést? Mi lesz ebben a szervezetben a feladatod?

- Nagyon boldog voltam, jólesett a felkérés. Az lesz a feladatom, hogy aki megkeres minket, mert szüksége van például külföldi gyógykezelésre, annak segítem az ügyét, akár egy városi jótékonysági rendezvény megszervezésében, akár cégek vagy magánszemélyek támogatását kérve. Lényegében most én vagyok a másik oldalon, tehát segítséget nyújthatok úgy, ahogyan én is megkaptam a támogatást az elmúlt két évben. Eddig rajtam segítettek, és most én segíthetek másoknak, ez nagyon boldoggá tesz.

Mivel telnek a hétköznapjaid? Milyen céljaid vannak a közlejövőben?

- Elkezdtem újra iskolába járni. Egy kereskedői OKJ-s képzést végzek Budapesten, ugyanis szeretnék visszamenni dolgozni. Gyakran kell járnom különféle kezelésekre, vizsgálatokra, ezért nehezen lenne összeegyeztethető, hogy ha egy cégnél vállalnék munkát. Éppen ezért szeretnék egy saját vállalkozást, Kínából importálnék termékeket. Van egy kormány által meghirdetett Széchenyi 2020-as pályázat, amely a fiatal vállalkozókat támogatja. A feltételeknek megfelelek, ennek része az is, hogy elvégzem a kereskedői képesítést, és már dolgozom az üzleti terven is. Részt veszek diplomamentő programban is, szeretném letenni az angol nyelvvizsgát. Emellett a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumban indul egy angol tanfolyam, arra is jelentkeztem, szóval egyszerre három iskolába járok most, nem unatkozom.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: újabb enyhítések után

DSTV: újabb enyhítések után

2021. máj. 27.

A járókelőket kérdezte a járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítéséről a DSTV stábja. Örömteli, hogy többek között megszűnik a kijárási tilalom és a közterületi maszkviselési kötelezettség. Hangkép.
 

DSTV: ünnepel a Vöröskereszt

DSTV: ünnepel a Vöröskereszt

2021. máj. 26.

Fennállásának 140. évfordulóját ünnepli a Magyar Vöröskereszt, derült ki a DSTV összegzéséből. A helyi bázis komplex tevékenységéről Feth Katalin, a területi szervezet vezetője beszélt a kamera előtt. Hangkép.
 

"Az élhető éghajlatért" – itt a pályázati kiírás

"Az élhető éghajlatért" – itt a pályázati kiírás

2021. máj. 26.

Közös klímavédelmi pályázatot hirdet Dunaújváros önkormányzata és a Dunaújváros Felsőoktatásért Alapítvány. A kiírás szerint 16 év feletti pályázók munkáit várják, a tételes felhívás a város hivatalos oldalán látott napvilágot.

Felhőszakadás után önkéntes úttakarítás

Felhőszakadás után önkéntes úttakarítás

2021. máj. 25.

Újra akcióba lendült a tavaly decemberben megismert két fiatal – Roli és Ricsi ezúttal takarítás terén jeleskedett a vasárnapi felhőszakadás után.

DSTV: új helyen is nagy siker a Dunai Kincses Kert

DSTV: új helyen is nagy siker a Dunai Kincses Kert

2021. máj. 25.

Továbbra is sikeres volt a Szalki-szigeten található Dunai Kincses Kert termelői piaca, derül ki a DSTV összeállításából. Számos érdeklődő látogatta meg a hétvégén az új árukat is felvonultató, közösségi eseménnyé vált forgatagot. Hangkép.
 

Feloldották a látogatási tilalmat kórházban

Feloldották a látogatási tilalmat kórházban

2021. máj. 23.

De nagyon szigorú rendszabályokat kell betartani. És a COVID-betegek látogatása továbbra is tilos!

A szálláshelyek és a vendéglátóhelyek is elfogadják a védőoltást igazoló applikációt

A szálláshelyek és a vendéglátóhelyek is elfogadják a védőoltást igazoló applikációt

2021. máj. 23.

Mostantól annak sem kell lemondania az utazásról, aki még nem kapta kézhez a védettségi igazolványát: egy pénteki kormányrendelet alapján a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők és attrakciók is elfogadhatják a védőoltást igazoló applikációt - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  2. DSTV: eredményes negyedév

  3. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  4. DSTV: új szakképzési bázis

  5. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő