Rossi nem tervez sok változást

doszerk - 2018. október 11. 13:04

Marco Rossi szövetségi kapitány jó meccset vár Görögországban, s abban reménykedik, hogy pénteken legalább olyan jó mentalitással futballozik majd a magyar labdarúgó-válogatott, mint a hazai 2-1-es siker alkalmával.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a görögök elleni pénteki összecsapás után jövő hétfőn Észtországban szerepel. Az éllovas finnek - akik előző két összecsapásukat megnyerték saját közönségük előtt, egyaránt Teemu Pukki találatával a magyarok, majd az észtek ellen - Tallinnban játsszák első idegenbeli mérkőzésüket. A magyarok eddigi kilenc idegenbeli fellépésükön három döntetlen mellett hatszor kikaptak a görög csapattól. A görögök budapesti fellépése, egy hónapja, zárt kapuk mögött 2-1-es hazai sikert hozott. A magyar keret - amelyben  mindenki egészséges - a legutóbbi mérkőzéshez képest megerősödött a már magyar útlevéllel is rendelkező Willi Orbannal, a RB Leipzig csapatkapitányával. Rajta kívül újoncként utazik Görögországba a Budapest Honvédból Baráth Botond és Holender Filip is. Az összecsapás pénteken 20.45-kor kezdődik a német Tobias Stieler sípjelére a Szpírosz Lúisz Olimpiai Stadionban. A 69 618 fő befogadására alkalmas létesítmény az AEK és a Panathinaikosz otthona is, a két gárdát heten képviselik a görög keretben.

Kép: MTI

"A játékosok most már jobban tudják és értik, mit várok tőlük. Szerencsére mindenben hallgatnak ránk" - fogalmazta meg az athéni utazás előtt, a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, hogy második összetartása során miben lépett előre a nemzeti együttes. Kifejtette, Willi Orban csapatba építése zökkenőmentes, illetve túl sok változtatást nem tervez a szeptemberi győztes meccshez képest. Az 54 éves tréner nem kívánt a múlttal foglalkozni, hogy Magyarország idegenben még sosem győzte le Görögországot, mert mint mondta, ő még sosem játszott ott, így nem is nyerhetett és nem is veszíthetett. Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a soron következő két meccsen a hat pont megszerzését, úgy válaszolt, a futballban minden lehetséges. "Más mérkőzés lesz, mint a hazai, de jó felkészülés van mögöttünk" - jelentette ki Gyurcsó Ádám, aki arról is beszélt, örül, hogy újra a válogatottnál lehet, mert az elmúlt egy évben voltak nehéz pillanatai, amíg nem kapott meghívót. Hozzátette, most önbizalommal telve érkezett. A Hajduk Split 27 éves szélsője Rossiról úgy nyilatkozott, hogy nagyon taktikus edzőként ismerte meg, illetve megjegyezte, szakmailag és emberileg is csak jókat hallott róla. A Nemzetek Ligájában két forduló után hárompontos magyar válogatott pénteken Görögország, hétfőn Észtország vendége lesz a sorozatban. Az athéni és a tallinni mérkőzés is magyar idő szerint 20.45-kor kezdődik.

A csoport állása:
1. Finnország    2   2   -   -   2-0  6 pont
2. MAGYARORSZÁG  2   1   -   1   2-2  3
3. Görögország   2   1   -   1   2-2  3
4. Észtország    2   -   -   2   0-2  0

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

-MTI-

A rovat további hírei: Sport

DSTV: kezdődik a szezon

DSTV: kezdődik a szezon

2024. szep. 03.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első csapata az NB II-ben, míg a második számú alakulat az NB III-ban kezdi meg a bajnokságot az előttük álló hétvégén. Lassan véghajrájához érkezik a Pentele ASE asztaliteniszezőinek nyári felkészülése. Hangkép.

Elkészült az alapszakasz sorsolása

Elkészült az alapszakasz sorsolása

2024. szep. 03.

A DKSE röplabdázói a fővárosban kezdik, majd Kecskeméten fejezik be az 2024/2025-ös Extraliga alapszakaszának küzdelmeit.

Gurisatti Gyuláért szoríthattunk Párizsban

Gurisatti Gyuláért szoríthattunk Párizsban

2024. szep. 02.

A dunaújvárosi sportlövő a 22. helyen fejezte be a sportpisztolyosok 25 méteres versenyszámának küzdelmeit a párizsi paralimpián.

Újabb arany a Szarvasi Kenumaratonon

Újabb arany a Szarvasi Kenumaratonon

2024. szep. 02.

Remekül szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Szarvasi Kenumaraton elnevezésű vízitúrán augusztus derekán.

DSTV: a mozgás érdekében

DSTV: a mozgás érdekében

2024. szep. 01.

A héten is ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére, az air bungee fitness után a gymstic edzéseket elevenítettük fel. Az előzőhöz hasonlóan ez a mozgásforma is mindenkinek ajánlott, hiszen egy-egy rúd különböző ellenállású gumival van felszerelve, így a teljesen amatőrök is bátran belevághatnak a mozgásba. Hangkép.

Megkezdték a felkészülést az új szezonra

Megkezdték a felkészülést az új szezonra

2024. szep. 01.

Eredményes, sikeres edzőtáborokon vettek részt a DKSE birkózó szakosztályának ifjú versenyzői a közelmúltban.

DSTV: új szezon előtt

DSTV: új szezon előtt

2024. aug. 31.

Megkésve bár, de megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese. A remények ellenére Tóth Árpád tanítványai nem jutottak be az NB II felsőházi küzdelmeibe – idén újra megpróbálják. Hangkép.