Rossi nem tervez sok változást
Marco Rossi szövetségi kapitány jó meccset vár Görögországban, s abban reménykedik, hogy pénteken legalább olyan jó mentalitással futballozik majd a magyar labdarúgó-válogatott, mint a hazai 2-1-es siker alkalmával.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a görögök elleni pénteki összecsapás után jövő hétfőn Észtországban szerepel. Az éllovas finnek - akik előző két összecsapásukat megnyerték saját közönségük előtt, egyaránt Teemu Pukki találatával a magyarok, majd az észtek ellen - Tallinnban játsszák első idegenbeli mérkőzésüket. A magyarok eddigi kilenc idegenbeli fellépésükön három döntetlen mellett hatszor kikaptak a görög csapattól. A görögök budapesti fellépése, egy hónapja, zárt kapuk mögött 2-1-es hazai sikert hozott. A magyar keret - amelyben mindenki egészséges - a legutóbbi mérkőzéshez képest megerősödött a már magyar útlevéllel is rendelkező Willi Orbannal, a RB Leipzig csapatkapitányával. Rajta kívül újoncként utazik Görögországba a Budapest Honvédból Baráth Botond és Holender Filip is. Az összecsapás pénteken 20.45-kor kezdődik a német Tobias Stieler sípjelére a Szpírosz Lúisz Olimpiai Stadionban. A 69 618 fő befogadására alkalmas létesítmény az AEK és a Panathinaikosz otthona is, a két gárdát heten képviselik a görög keretben.
Kép: MTI
"A játékosok most már jobban tudják és értik, mit várok tőlük. Szerencsére mindenben hallgatnak ránk" - fogalmazta meg az athéni utazás előtt, a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, hogy második összetartása során miben lépett előre a nemzeti együttes. Kifejtette, Willi Orban csapatba építése zökkenőmentes, illetve túl sok változtatást nem tervez a szeptemberi győztes meccshez képest. Az 54 éves tréner nem kívánt a múlttal foglalkozni, hogy Magyarország idegenben még sosem győzte le Görögországot, mert mint mondta, ő még sosem játszott ott, így nem is nyerhetett és nem is veszíthetett. Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a soron következő két meccsen a hat pont megszerzését, úgy válaszolt, a futballban minden lehetséges. "Más mérkőzés lesz, mint a hazai, de jó felkészülés van mögöttünk" - jelentette ki Gyurcsó Ádám, aki arról is beszélt, örül, hogy újra a válogatottnál lehet, mert az elmúlt egy évben voltak nehéz pillanatai, amíg nem kapott meghívót. Hozzátette, most önbizalommal telve érkezett. A Hajduk Split 27 éves szélsője Rossiról úgy nyilatkozott, hogy nagyon taktikus edzőként ismerte meg, illetve megjegyezte, szakmailag és emberileg is csak jókat hallott róla. A Nemzetek Ligájában két forduló után hárompontos magyar válogatott pénteken Görögország, hétfőn Észtország vendége lesz a sorozatban. Az athéni és a tallinni mérkőzés is magyar idő szerint 20.45-kor kezdődik.
A csoport állása:
1. Finnország 2 2 - - 2-0 6 pont
2. MAGYARORSZÁG 2 1 - 1 2-2 3
3. Görögország 2 1 - 1 2-2 3
4. Észtország 2 - - 2 0-2 0
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
Sokba került a másfél perces kihagyás
2025. okt. 11.
Nagyot küzdött, de egy másfél perces rövidzárlatnak is "köszönhetően" kikapott Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata az Erste Liga pénteki fordulójában.
Biztos előnyben a DFVE
2025. okt. 10.
Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.
DSTV: szép eredmények a grappling ob-n
2025. okt. 10.
Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.
Idei első erdélyi túráján a DAB
2025. okt. 10.
A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.
DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban
2025. okt. 09.
A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.
Csak az U20-asok örülhettek sikernek
2025. okt. 09.
A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.
Felemás kezdés a bajnokságban
2025. okt. 08.
A Dunaújvárosi Kohász jégkorongozóinak első csapata húsz gólt szerezve nyert, míg a második számú együttes sima vereséget szenvedett az OB IV/D-s pontvadászat szombati nyitányán.








