Dunaújváros Hetilap

Városrészi takarítás

Molnár Emese - 2018. október 21. 8:19

Egy közösségi takarítási akcióra hívta a körzetlakókat Nagy Zoltánné, a 7-es számú választókörzet önkormányzati képviselője. 

Mint mondta, korábban szerveztek már ilyen körzetszépítő megmozdulást, és most egy lakó felvetésére ismét összegyűltek szombaton reggel a Gábor Áron utca 2-es számú lépcsőházánál. A képviselő kiosztotta a szemeteszsákokat a résztvevők között, a kezdeményezésre eljött Hermesz-Vass Krisztina, Hermesz Alexa Patrícia, Horváth Attiláné, Ferenczi Jánosné, Andóczi Ildikó és Viola Enikő is. A délelőtt során körbejárták a szomszédos utcát, valamint az udvarokat, hogy összeszedjék az eldobált szemetet, ezzel megszépítve a környezetüket.

A rovat további hírei: Közélet

Az EpiPen életeket menthet – továbbra is kiemelten kezeli a város

Az EpiPen életeket menthet – továbbra is kiemelten kezeli a város

2023. jan. 08.

Országszerte történtek már súlyos esetek, sőt tragédiák is óvodákban, iskolákban súlyos allergiás reakciók következtében. Ezért fontos a megelőzés!

Több száz kilogramm eleség gyűlt össze a négylábúaknak

Több száz kilogramm eleség gyűlt össze a négylábúaknak

2023. jan. 07.

Több mint egy tonna eledel gyűlt össze a negyedik alkalommal megrendezett "Kutyatápot vegyél, ne petárdát!" akciósorozat részeként, amellyel az önkormányzati Ebrendészeti Telep lakóinak életét igyekeztek megkönnyíteni az akció szervezői.

Nekik külön is nagy-nagy köszönet járt!

Nekik külön is nagy-nagy köszönet járt!

2023. jan. 07.

Karácsonyi történet, de múlhatatlan az érdem: még szenteste délutánján mondott köszönetet a város vezetése mindazoknak, akik az ünnepi időszakban is vigyáztak ránk!

Vöröskereszt: itt a legaktívabb véradók listája

Vöröskereszt: itt a legaktívabb véradók listája

2023. jan. 06.

14 önkéntes érte már el a 100-as álomhatárt, derül ki a friss listából – napvilágot látott a legaktívabb véradók névsora. Fontos: aki nem szerepel rajta, pedig kéne, jelentkezzen!

Dunaújváros is részesül az önkormányzatok kompenzációjából

Dunaújváros is részesül az önkormányzatok kompenzációjából

2023. jan. 06.

Felszállt a füst. Most már tudjuk, hogy mennyi az annyi. 650 millió. A kormányzat korábban ígéretet tett arra, hogy enyhítik az önkormányzatok megnövekedett rezsiköltségek miatti terheit. Az is tudható, illetve sejthető volt, hogy ez a kompenzáció nem lesz elégséges a teljes költségekre. 

Két 90 éves szépkorú dunaújvárosit köszöntött az önkormányzat

Két 90 éves szépkorú dunaújvárosit köszöntött az önkormányzat

2023. jan. 05.

Igazán mozgalmasan teltek a karácsony előtti napok, hiszen két szépkorú polgárt köszönthetett az önkormányzat 90. születésnapjuk alkalmából.

Közbeszerzésen választottunk áram- és gázszolgáltatót

Közbeszerzésen választottunk áram- és gázszolgáltatót

2023. jan. 05.

A városi döntéshozó testület nagyon sok témában hozott döntést tavaly, az év legvégére már csak két kardinális kérdés maradt, ki és mennyiért szolgáltatja a gázt és a villamosenergiát a város számára 2023-ban?