Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Volner János megmutatta Soros György emberét a Jobbikban

Közélet
Jobbik
Volner János
párt
Soros-terv

facebook megosztás

doszerk - 2018. okt. 08., 14:32

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke saját magát buktatta le azzal, hogy egy képen szerepel Teplán Istvánnal, a Soros György-féle CEU egyik alapítójával. Teplán a Gyöngyösi Márton által szervezett brüsszeli konferencián vett részt, majd a Jobbik kongresszusán is ott volt - írja az Origo.

Nem én hazudtam a Jobbik jelenlegi vezetésének Soros-kapcsolatairól és nem én vezetem félre a tisztességes, hazaszerető emberekből álló tagságot sem – írta legfrissebb Facebook-bejegyzésében Volner János, a Jobbik pártból kizárt alelnöke.A politikus név szerint említi Teplán Istvánt, mint „a Soros-féle CEU alapítóját”, Meszerics Tamás LMP-s EP-képviselőt, „a Soros-féle CEU programkoordinátorát, nem mellesleg volt SZDSZ-est”,valamint Monika Ladmanovot, a Prágai Soros Alapítvány munkatársát, akit genderjogi aktivistaként, egy migránsokat segítő alapítvány munkatársaként, a melegfelvonulás lelkes reklámozójaként aposztrofál Volner János. 

„Ezeket a Soros-embereket talán a legyek hordták össze? Nem érzitek, mennyire gáz ez?" Volner János bizonyítékként egy fotót mutat, ami a Jobbik kongresszusán készült.Teplán István „elit helyen, közvetlenül mögöttetek ül, Gyöngyösi Márton külügyes kollégáival. Akkor ki is hazudik itt?”

 

Volner János ezután megismétli javaslatát, hogy a Jobbik alapszabályában meglévő lehetőség szerint tartsanak rendkívüli tisztújítást, mert mint írja, „a Jobbikot a magát liberális, balközép pártként meghatározó, önmagát felszámoló LMP-vel és a már említett Soros-emberekkel” tönkre fogják tenni.

Újabb belháború a Jobbikban

Mint arról korábban az Origo beszámolt, a nyilvánosság előtt játszódó pártháború robbant ki a Jobbik felsővezetésében: Sneider Tamás elnök és Volner János alelnök kapott hajba. Ismert, utóbbi politikust péntek este kizárták a párt frakciójából, aminek következtében elszabadultak az indulatok. Volner vasárnap délután reagálva Sneider vele foglalkozó Facebook-bejegyzésére, azt írta, hogynagyon rossz úton jártok Tamás és sajnos nem csak fideszes rágalom, hogy Soros György emberei segítenek benneteket a baloldalhoz való közeledésben és a nemzetközi kapcsolatteremtésben egyaránt.

Ez eddig a legegyértelműbb és a legmagasabb szintről érkező bizonyítéka annak, hogy a választás előtt komoly háttérmunkák zajlottak a Jobbiknak a balliberális oldal felé való közelítésében – az amerikai spekuláns és hazai szövetségeseinek közreműködésével.

 - origo.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Karácsonyi ünnepség az idősek otthonában

Karácsonyi ünnepség az idősek otthonában

2025. dec. 18.

Dunaújvárosban az ünnepi időszakban sem feledkeznek meg a szépkorú embertársainkról. Az ESZI-ben folytatták a kedves hagyományt; a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjainak közreműködésével meghitt műsort láthattak az ellátottak.

A szeretet ünnepe mindenkihez szól

A szeretet ünnepe mindenkihez szól

2025. dec. 18.

Folytatta kedves hagyományát a Jószolgálati Otthon Közalapítvány – karácsonyi mulatságot szerveztek a Liget közben. Zenével, mesemondással tarkított előadással örvendeztették meg a gondozottakat.

Jól sikerült az élelmiszergyűjtés – és már biztos, folytatják

Jól sikerült az élelmiszergyűjtés – és már biztos, folytatják

2025. dec. 17.

Korábban már beszámoltunk a Boldog Délután csapatának kezdeményezéséről – tartós élelmiszereket gyűjtöttek a rászorulóknak a város nagyon sok pontján. A felajánlások első nagyobb gyűjtése megtörtént, a rászorulók számíthatnak a városlakók segítségére.

Múltidéző gyűjtemény – 27 óvodánk volt

Múltidéző gyűjtemény – 27 óvodánk volt

2025. dec. 16.

Már szépkorú, de továbbra is lelkes óvodai dolgozók alakítottak ki különleges gyűjteményt az Irodaház II. emeletén az önkormányzat közbenjárásával. Emléket állítottak annak az időszaknak, amikor még 27 óvoda működött Dunaújvárosban.

Jó hangulatú évzárót tartott az EPI egyesület

Jó hangulatú évzárót tartott az EPI egyesület

2025. dec. 16.

Az ünnepek közeledtével a Dunaújvárosban működő közösségek és intézmények sorban megtartják a hagyományos évzáró rendezvényeiket. A Generációk Házában karácsonyozott a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete tagsága.

Körzeti gyertyagyújtás és Mikuláslátogatás

Körzeti gyertyagyújtás és Mikuláslátogatás

2025. dec. 16.

Hétvégén nem csak a Városháza téren szerveztek adventi programokat. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő és Horváth Tamás, a Dunaújváros Mesél blog szerkesztője körzeti kavalkádra hívta a 8-as körzet lakóit – minden gyerkőc ajándékot kapott, és még a Mikulással is találkozhattak.

DSTV: életmentő óvónők

DSTV: életmentő óvónők

2025. dec. 16.

A beszámoló már nagyot futott hasábjainkon, most a DSTV összegzése is felidézi, hogy a közelmúltban két olyan eset is történt Dunaújvárosban, amikor kizárólag az óvónők lélekjelenlétének és felkészültségének hála nem történt komoly baj. Köszönet járt érte! Hangkép.

 

  • További hírek

Friss hírek

  1. A címvédő érkezik

  2. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  3. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  4. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  5. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő