A választókerületi munka mérlege
A választókerület képviseletéről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester csütörtökön, a Városházán.
Cserna Gábor elmondta, hogy Pintér Tamás immáron 228 napja a város és a térség országgyűlési képviselője, és a budapesti, Fidesz székház elé szervezett tojásdobáláson, valamint a városvezetőknek a közösségi portálon való üzengetésen kívül más nem fűződik a nevéhez. Elmondta, a legutóbbi közgyűlésen a jobbikos Barta Endre egyéni képviselői indítványt nyújtott be arról, hogy a képviselőtestület adjon felhatalmazást Pintér Tamásnak ahhoz, hogy a városi légszennyezettség ügyében felvegye a kapcsolatot az ISD Dunaferr menedzsmentjével. És mint mondta, Pintér itt a dr. György László államtitkárral való egyeztetést megtörténtként adta elő, pedig az valójában nem történt meg.
A polgármester azt is elmondta, hogy szintén a legutóbbi közgyűlésen Barta Endre jobbikos képviselő 16 olyan napirendi pont levételét kérte, melyek a városi fejlesztéseket érintették. Ezt elutasították, maradtak a napirendek, de Barta Endre egyik pontnál sem szavazott. A polgármester, mint mondta, ezt nem lehet másképp értelmezni, csak úgy, hogy a képviselő nem támogatja a városi fejlesztések létrejöttét. Mint mondta, a Fidesz is ült ellenzékben anno, ők is elmondták a véleményüket akkor az adott kérdésekről, de a városi fejlesztéseket mindig támogatták. Hangsúlyozta, hogy sem a jobbikos országgyűlési képviselő, sem a jobbikos önkormányzati képviselő nem tanúsít konstruktív ellenzéki magatartást. Kiemelte továbbá, hogy a vasmű menedzsmentjétől továbbra sem kapott választ a városi légszennyezettséget érintő kérdésére, csakúgy, ahogy Pintér Tamástól sem arra vonatkozóan, hogy a Jobbik helyi szervezete is érintette-e a párt napvilágot látott, tiltott pártfinanszírozási botrányában. Cserna Gábor reményét fejezte ki, hogy az év hátralévő részében ezekre a kérdésekre megkapja a választ.
Mint arról beszámoltunk, a legutóbbi közgyűlésen Pintér Tamás a képviselőtestület felhatalmazását kérte ahhoz, hogy felvegye a kapcsolatot az ISD Dunaferr menedzsmentjével a magas városi A közgyűlés egyik utolsó napirendi pontja Barta Endre jobbikos képviselő egyéni indítványa volt, mely arról szólt, hogy a közgyűlés kérje fel Pintér Tamás országgyűlési képviselőt arra, hogy az ISD Dunaferr Zrt. vezetőségével tárgyalásokat folytasson a környezetvédelmi problémák kezelése érdekében. Ezt a közgyűlési többség elutasította, mondván, hogy egy országgyűlési képviselőnek nem kell semmiféle felhatalmazás vagy megbízás ahhoz, hogy a közösség ügyeiben eljárjon. Pintér Tamás is hozzászólt ehhez a témához és azt állította, hogy megkereste dr. Palkovics Lászlót, az Innovációs és Technológiai minisztérium miniszterét, aki dr. György Lászlóhoz, a tárca államtitkárához irányította. Pintér Tamás a közgyűlésen azt mondta, dr. György Lászlóval kapcsolatba is lépett a városi légszennyezettség témájában, aki azt javasolta, kérjen hivatalos megbízást a közgyűléstől, hogy tárgyaljon a vasmű vezetésével ebben a témakörben. Az illetékes minisztérium tájékoztatása szerint viszont György László államtitkár és Pintér Tamás, térségünk országgyűlési képviselője között nem zajlott semmilyen megbeszélés. Ennek alapján Pintér Tamás (Jobbik) a |
A rovat további hírei: Közélet
Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház
2025. aug. 26.
Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.
Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél
2025. aug. 26.
Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.
Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"
2025. aug. 25.
Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!