A jövőt kell építeni
A Dunaújvárosi Egyetemen már javában zajlik a Tudományos hét, aminek keddi napján pályaválasztási kiállításra került sor a régió fontos vállalati szereplőivel.
Az elmúlt évekhez képest jóval többen képviselték magukat kedden délelőtt a Fejér Megyei Kormányhivatal szervezésében létrejött Pályaválasztási kiállításon. Az eseménynek idén is a Dunaújvárosi Egyetem adott otthont, a megnyitón pedig jelen volt többek közt Dr. Simon László kormánymegbízott a Fejér Megyei Kormányhivataltól, Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója, valamint a környék közép- és alapfokú oktatási intézményeinek képviselői is.
Dr. András István, az egyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta, a Tudományos Hét fontos időszak számukra, és a Pályaválasztási kiállításra is mindig kiemelt figyelmet fordítanak. Ezen a napon jelen vannak az egyetem partnerei is, akikkel a duális képzésnek köszönhetően olyan kapcsolatban állnak, amivel kölcsönösen segíthetik egymást. Mint mondta, az egyetemen végzett hallgatók több, mint nyolcvan százaléka a városban és a környékén helyezkedik el, így kivételesen fontos, hogy a fiatalok megismerjék a régió munkáltatóit. Az Állj Pályára elnevezésű keddi Pályaválasztási kiállításon éppen ezért a dunaújvárosi és környékbeli cégek fontos szereplői várták egész nap a fiatalokat és az érdeklődőket.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: népszerű volt a beiskolázási nap
2022. jan. 19.
Sportbemutatókkal egybekötött beiskolázási napot tartottak a Vasvári Pál Általános Iskolában január 15-én. Az esemény kiváló alkalom volt a leendő tanulóknak és szüleiknek, hogy megismerkedhessenek az intézménnyel, és az általa kínált lehetőségekkel. Hangkép.
"Holnap ki fog tanítani?" – városunk az elsők között csatlakozott
2021. dec. 10.
Sárospatak után a Dunaújvárosi Tankerület előtti tér adott otthont annak a mini demonstrációval egybekötött tájékoztatónak ma délután, amely révén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kívánta felhívni a figyelmet a köznevelésben dolgozók helyzetére. Nagy a baj.
DSTV: elsősavató advent idején
2021. dec. 01.
Ünnepi beszámolóval szolgált a BIROK Szabó Magda Tagintézményéből a DSTV stábja. A református iskola adventet ünnepelt, ennek keretében a negyedik osztályosok avatták az elsősöket az intézmény teljes jogú tagjaivá a napokban. Hangkép.
Barangolás értékes nyereményekért – országos versenyt hirdet a Pannon
2021. nov. 27.
A Pannon Oktatási Központ Gimnázium online barangolásra invitál. Csapatok jelentkezését várják – a térségi megméretések után immár az ország bármely iskolájából! (X)
DSTV: szövetségi színtéren
2021. nov. 20.
Sportdelegáció látogatott a Vasvári iskolába a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az idén fennállása 70 évfordulóját ünneplő intézményt a Sportiskolák Országos Szövetségének képviselői keresték fel. Hangkép.
Rudas: kincsvadászat – a pénz nyomában
2021. nov. 16.
Az elsők között tehették próbára tudásukat a Rudas középiskola diákjai a Pénziránytű Alapítvány által szervezett MoneyGo élménytúra során. Várt a vár, kalandra fel!
"… segítek, ahol és akinek csak tudok!"
2021. nov. 09.
Rangos országos elismerést vehetett át a közelmúltban Budavári Sándorné Marianna: a szociális szférában is aktívan tevékenykedő dunaújvárosi óvodapedagógus a Pedagógusok Szakszervezetének Eötvös József Emlékérmét érdemelte ki. Életút és interjú a hajtás után.