Élő legenda érkezik a Szalki-szigetre
Húsz év után először újra Pantera dalokat hallhatunk élőben Magyarországon, ráadásul Dunaújvárosban, a júliusi Rockmaraton fesztiválon. Összességében már szinte a program fele készen is van, soha ilyen hamar nem derültek ki a fellépők nevei a Rockmaraton esetében és az is biztos, hogy az egyik legerősebb évnek nézünk elébe a fellépőket tekintve.
Rég volt már, hogy a Pantera fellépett hazánkban, utoljára 1998 júniusában a Black Sabbath társaságában, de több, mint húsz év után újra hallhatjuk majd a legendás dalokat a 2019-es Rockmaraton színpadán. Phil Anselmo máig elsősorban a Pantera frontembereként ismert, pedig a zenekar feloszlása óta számos más projektben is részt vett. Az énekes idén töltötte be az ötvenet, egy szeptemberi interjú szerint kilenc hónapja tiszta, majdnem három éve nem iszik, ráadásul ledobott 20 kilót, tehát jobb formában van, mint az utóbbi években bármikor. A Superjoint Ritual és a Down után jelenleg a Philip H. Anselmo & The Illegals formációval koncertezik, ezzel a felállással nyomja el az exkluzív, 100% Pantera szettet júliusban a Szalki-szigeten.
Nem csak a Pantera miatt éri meg benézni a fesztiválra július 8-13. közt, hanem az Aborted miatt is, hiszen a legutóbbi Rockmaratonos koncertje két éve elmaradt, a belga death metal brigád szeptemberben jelentkezett új lemezzel, így várhatóan friss dalokat is hoznak majd a fesztivál színpadára, ami kárpótolhatja a rockereket a tavalyelőtti kimaradás miatt.
Nem túl gyakori látvány a színpadon a Nervosa, vagyis Prika, Fernanda és Luana thrash metal triója, hiszen a zenekar csak csajokból áll, a brazil amazonok a Szalki-szigeten mutatják majd meg, hogy ők is keményen oda tudják tenni, ha kell.
Hazai fronton ismét tizenegy zenekarral bővült a felhozatal: Agregator, Apey & the Pea, Borders of Byzantium, Christian Epidemic, Dalriada, Derkovbois, Divided, Éhenkórászok, Kylfingar, Nevergreen, Tales of Evening. Összességében már szinte a program fele készen is van, soha ilyen hamar nem derültek ki a fellépők nevei a Rockmaraton esetében és az is biztos, hogy az egyik legerősebb évnek nézünk elébe a fellépőket tekintve.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban
2025. máj. 23.
Újabb tárlat nyílt a Munkásművelődési Központ kiállítóterében, derül ki a DSTV összegzéséből. Gallainé Nagy Erzsébet Fény és Érzelem címmel mutatta be legújabb fotóit – a megnyitót zenei aláfestés tette érdekesebbé. Hangkép.
ICA-D: finisszázs és szabadtéri koncert csalogat
2025. máj. 22.
Festés és hangfestés, tárlatvezetés és muzsika – vonzó programmal ér véget az Elefánttá vált köd című kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) pénteken délután. Hangkép és kedvcsináló itt! Ne válj köddé – gyere!
Élő sporttörténelem a jégkorongozókkal
2025. máj. 21.
Legendás játékosokkal és a nagy rivális korábbi vezetőjével együtt emlékeznek meg a dunaújvárosi jégkorong kezdeteiről és aranyéveiről az Intercisa Múzeum sporttörténeti előadás-sorozatának második állomásán csütörtökön délután öt órától.
Sajtófotókkal folytatódik a tantermi tárlatok sora a Rostiban
2025. máj. 21.
Szabóné Zsedrovits Enikő fotóiból – és a képek születéséhez kapcsolódó történeteiből – rendeznek válogatást a Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozat keretében. A kiállítás megnyitója csütörtökön délelőtt lesz.
DSTV: a techno bűvöletében
2025. máj. 21.
Megjelent Varju László első szerzői kiadása, a kazetta a Rozsda címet kapta, derül ki a DSTV összegzéséből. Az autentikus helyszínen készült riportból az is kiderül, mivel foglalkozik, hogyan készít zenét egy live acttel foglalkozó techno zenész. Hangkép.
Idén is dupláznak a Violin iskola gáláján
2025. máj. 18.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát, idén is megrendezi évzáró gáláját a Violin Alapfokú Művészeti Iskola – az eseménynek a Bartók színházterme ad otthont hétfőn, méghozzá újra kétszer!
DSTV: ifjú zenészeket várnak
2025. máj. 18.
A jövő muzsikusait várja a Sándor Frigyes Zeneiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyílt napok keretében, színes és változatos, a teljes képzési palettát felvonultató programmal csalogatja falai közé majdani zeneszerető növendékeit. Hangkép.