Halálos baleset Seregélyesnél
Letért az úttestről és az út menti fák közé hajtott egy személygépkocsi Seregélyes határában, a Sárosd felé vezető úton. A balesethez a székesfehérvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki járműből. Életét azonban már nem lehetett megmenteni, a mentők megállapítása szerint meghalt. Az elsődleges információk szerint a jármű másik két utasa megsérült. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy az autó Sárosd irányába haladt, amikor a baleset bekövetkezett. A jármű vezetőjét a tűzoltók feszítő-vágó eszközzel szabadították ki, de az életét már nem lehetett megmenteni. Az autó két utasa kirepült az autóból. Őket súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba - közölte a helyettes szóvivő.
A rovat további hírei: Sziréna
Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!
2025. aug. 10.
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!
Ellopták és szét is kapták a kocsit
2025. aug. 06.
Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.
Letartóztatták a szexuális bántalmazót
2025. júl. 29.
Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.
Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)
2025. júl. 28.
A dunaújvárosi rendőrök kérték az állampolgárok segítségét a Mályról eltűnt férfi ügyében. Felhívás a hajtás után – mér egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE!)
Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!
2025. júl. 25.
Otthonában fogták el a rendőrök azt a 26 éves dunaújvárosi férfit, aki a Kneecap zenekar Magyarországról való kitiltása miatt fenyegetőzött pokolgép robbantásával.
Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás
2025. júl. 24.
Meghosszabbította korábbi rendelkezését az országos tisztifőorvos, ráadásul harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe mától. Extrém meleg lesz, tessék vigyázni!
Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)
2025. júl. 24.
Hűséges olvasónk riasztotta műhelyünket, ritkán látható képsorral: mentőhelikopteres bevetés helyszíne volt percekkel ezelőtt a Szórád Márton út és a Dózsa György út kereszteződése! Mutatjuk a részleteket! Friss hír, hogy Dózsa György úti gyalogosgázolás sérültjéhez riasztották a mentőket! (FRISSÍTVE)