Megkezdődött a felkészülés az influenza-szezonra
A járvány remélhetőleg még messze van, de a védettség kialakulásához úgyis időre van szükség. Az orvosok szerint még mindig nagyon kevesen kérnek oltást, pedig továbbra is sokaknak ingyen járna – közölte az M1 Híradója.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy betegen senki ne menjen dolgozni, vagy iskolába, mert ezzel csak megkönnyítik a vírusok terjedését. Az orvosok arra hívják fel a figyelmet, hogy most a legcélszerűbb beoltatnia magát mindenkinek. Novembertől ugyanis már érkeznek az első influenzás betegek, és egészen márciusig okoz problémákat a vírus.
A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa azt mondta: ősszel tömegesen fordulnak orvoshoz az emberek, főleg légúti megbetegedésekkel. Ezeket a betegségeket vírusok okozzák, amelyek a levegőben terjednek. Különösen gyorsan a közösségekben.
Fotó:MTI
Szlávik János szerint főként a szövődmények elkerülése miatt érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást. „Az influenzaoltás nem 100 százalékos hatékonyságú, de mindenképpen alkalmas az influenza súlyosságának és az influenza szövődményének a csökkentésére, amelyek sokszor nagyon súlyosak, akár életveszélyesek is lehetnek, a tüdőgyulladással, az agyvelőgyulladással, mindazokkal a senyvesztő betegségekkel, amelyek nagyon-nagyon ritkán a betegeknek a halálát is okozhatják” – mondta.
Idén is elsősorban azok kapják térítésmentesen az influenza elleni védőoltást, akik várandósak, vagy már elmúltak 60 évesek, cukorbetegek, asztmások, valamint szív- és érrendszeri betegségben szenvednek. A védettség az oltás beadásától számítva nagyjából két hét alatt alakul ki.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.
225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton
2025. szep. 26.
Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.









